Amikor a munkája hasznosulásáról kérdezték, azt mondta:

- Olyan, mintha homokba hugyoznék... vért.

Most megint felerősödött az a vissza-visszatérő érzésem, hogy nem jó irányba mennek a dolgok ebben az ún. nyugati civilizációban. Ennyi évszázad hajtás, ennyi kitűnő találmány után végül elfáradtunk. Egyszerűen nem megy tovább, nem lehet már az agyat jobban csúcsra járatni, hevül és sípol minden szinapszis, eltitkolni tervezett, szökött gondolatcsírák jutnak diadalra, mielőtt megállíthatná őket elindítójuk.

Sajnos azt olvastam, hogy tudósok(?) rekonstruálták a neander-völgyi ember hangját. Meghallgattam, és elviselhetetlen fájdalmak fullasztó szorításában dögöljek meg, ha sikerrel jártak, és tényleg ilyen volt a hangjuk.

Azt is írják a neander-völgyiekről, hogy "hangképző szervük [...] nem volt alkalmas arra, hogy ugyanazt a magánhangzót különböző hosszúságban ejtsék ki". Ezt szintén képtelen vagyok elhinni. Nem tudtak ordítani vagy jajdulni, helyette (is) pisszegtek meg csettintettek? A kutyám a beszéd képességének ábrándját évekkel ezelőtt feladta (nekem csak később árulta el), de a mai napig is valósággal játszik a magánhangzók hosszával!

Kiegészítés: Így azért más.

Kiegészítés: Így pedig még inkább más.

Érdekes megfigyelni, ahogy újabb és újabb kezeken megy át az eredeti közlés, hogyan veszti el az értelmét, hogyan válik önmaga torzójává.

Hogy magamat mentsem, legyen úgy, hogy az eredeti bejegyzésem az újságírásra vonatkozik.

Értsd meg, hogy az igazi művészet csakis fájdalomból születhet - mondta furcsa, szinte kérlelő hangon, és tudtam hogy valami van a háta mögött dugdosott kezében.

Tekintettel arra, hogy egyetlen programpontom sem úgy sikerült, ahogy elterveztem, kérem, hogy a mai napra szóló naptár-bejegyzéseimet reggel héttől, visszamenőleges hatállyal, az ördögébe átemelni szíveskedjenek.

Szilveszter elképzelhetetlenül gazdag volt. A bölcsességével szerezte a pénzét, meg persze szerencse is kellett hozzá. Végignézte, ahogy nagyszülei és szülei végiggürcölik az életüket, mégsem jutnak semmire. Aztán a saját bőrén is tapasztalta az iskolában, majd kényszervállalkozóként, végül mint egyszerű alkalmazott, hogy nem a jókból, az érdemesekből lesz a sikeres, a gazdag. Sőt. Mintha direkt fordítva működne a világ. Aszerint a mechanizmus szerint, ahogy a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények pedig egyre szegényebbek lesznek.

Ahogy így okoskodott, egyre hanyagabbul végezte a munkáját, nem törődött már vele, hogy mit ad ki a kezéből. Arra jutott, hogy csak annyit tesz, hogy épp ki ne rúgják, és elkezd inkább lottózni. Az tiszta sor. Nincs okos, vagy rátermett játékos, nem lehet többet tenni, nem lehet precízebben játszani, mint ahogy mindenki más teszi. Így aztán bánkódni sem lehet rajta, ha a kiváló kitöltés dacára nem övé lett az öttalálatos. Ijesztő lenne ugyan összeszámolni, hogy hány év vánszorgott el ólmos léptekkel, míg végül megütötte a főnyereményt, de végül mégiscsak nyert kétmilliárd forintot.

Persze még aznap felmondott a munkahelyén, kisvártatva vett egy házat medencével és egy 500 lóerős autót, majd még egy házat csak úgy, és általánosságban véve is elkezdte szórni a pénzt, utazgatott, mulatott megállás nélkül, felesleges luxuscikkekre áldozott súlyosabbnál súlyosabb összegeket, újra és újra, majd megint.

Sokan azt gondolhatják Önök közül, hogy Szilveszter felelőtlen vagy ostoba volt, hogy nem tanúsított önmérsékletet, vagy hogy csak költötte a pénzt, de nem gondoskodott róla, hogy az fialjon vagy egy vállalkozás alapjait teremtse meg. Nincs igazuk. Szilveszter veszélyes játékot játszott, de tudta, hogy mit csinál. A nagy nyereménye utáni hét péntekén is ellátogatott a lottózóba, ahogy mindig is szokott, és beadta a szelvényét ugyanúgy, mint azelőtt. És így tovább, soha a későbbiekben sem hagyott ki egyetlen hetet sem.

Könnyen szerzett vagyonának nagyjából a végére ért, amikor újra szerencséje lett. Ezúttal hétszáz-milliót nyert. De nem is ez tette igazán boldoggá, hanem az, hogy az elmélete beigazolódni látszott: nem az arra érdemeseké a szerencse, hanem direkt fordítva működik a dolog. Nyilván kitalálták már, hogy a második főnyeremény után sem hagyta abba a lottózást. A négyeseket és egyéb kisebb nyereményeket nem számítva, nyolcvanhat éves korában bekövetkezett haláláig további négy alkalommal vitte el a főnyereményt, egyedülállóként a történelemben. Igaz, a többi lottónyertes rendszerit nem játszik tovább az első nyereménye után. De azok nem is bölcs emberek, nem olyanok, mint Szilveszter volt.

Hónapokkal ezelőtt hagytam félbe egy Karel Capek novelláskötetet (Az ellopott gyilkosság és más bűnügyi történetek), hogy néhány más könyvet elolvassak közben. Most újra elővettem, de hiába forgattam, sehol nem találtam benne a könyvjelzőt. Pedig mindig szoktam használni, csak gyerekkoromban tudtam olyasmiket megjegyezni, mint az oldalszámok. Nem maradt más, kinyitottam kicsivel a közepén túl, és elkezdtem beleolvasni az első sorokba. Sorban ugrottak be a történetek: emlékszem, ez is volt már, igen... Aztán az egyiknél csak olvastam tovább a második, majd a harmadik mondatot is, és így tovább. Ez volt az első, amit még nem olvastam. Kicsit belefeledkeztem, aztán feltűnt az aktuális oldalszám: 203. Visszalapoztam. Igen, a 200. oldalon kezdődött. Ezért is nem kellett könyvjelzőt használnom, mert azt, hogy 200, a hülye is meg tudja jegyezni.

Vegyük észre, hogy a dolgok sokszor attól azok, amik, mert kitaláltuk, hogy attól legyenek azok, amik, amit mi kitaláltunk. Pl. van a csillagászati, meg a meteorológiai tavasz. Az egyik a napéjegyenlőséget állítja a középpontba, a másik a naptárat, de a tavasz maga egyikük létezéséről sem tud. Én épp arra jutottam, hogy nekem a tavasz definíciója az lehetne, hogy nyugodtan kinyithatom a szoba és az előszoba közötti ajtót, mert utóbbiban sincs hidegebb, mint idebent. Aztán arra lettem figyelmes, hogy hat percen belül már a negyedik lakó sétál el a gangon fürdőköpenyben, kitűnő apropót szolgáltatva egy újabb lokális tavasz-definíció meghatározására. Summa summárum, most megyek, és kerekezek egyet a napon.

Ma fel kellett adnom egy olyan levelet a postán, amiről azt gondoltam, hogy nem árt, ha van a kezemben bizonyíték róla, hogy elküldtem. De rigorózusságom nem állt meg itt, és még arra is vágytam, hogy az átvételről értesüljek. Ez postai nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy egy ajánlott, tértivevényes küldeményt adtam fel.

Ehhez ki kellett tölteni az ajánló szelvényt, illetve feladóvevényt. Ennek egyik beikszelhető rubrikája a tértivevény kérésére szolgál. Ahogy beadtam a papírosokat, rögtön kaptam egy másikat, ami a tértivevényről szól. Ennek kötelező elemei a címzett neve és címe, valamint a feladó neve és címe, amelyeknek egyezniük kell a levélen és az ajánló szelvényen szereplő tételekkel is. Röviden: mindhárom papíron lévő mindkét adatnak egyeznie kell a másik kettőn szereplővel. Hiányolok még egy összefoglaló vagy egyesítő dokumentumot, amiben az iménti adatok megismétlése mellett, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az elmúlt fél évben sehol nem nyilatkoztam ettől eltérő módon, és meg sem fordult a fejemben, hogy a jövőben esetleg más címre kérném a visszaigazolást, mint ahonnan a levelet küldöm.

Forrás: http://www.posta.hu

Ezután még kitöltöttem egy öt hetes lottót, de a csaj állítása szerint a leolvasójuk rossz volt. De szerinte délutánra már rendben lesz. Szerintem meg nem. Ugyanis a közelben lévő lottózóban kiderült, hogy az új gépek csak az új szelvényt olvassák, ami abban különbözik a régitől, hogy a szelvény tetején elhelyezett, egyébként talányos funkciójú kis vonalacskák feketék rajta, és nem pirosak.

A Grimm fivéreknek rengeteg van a rovásán, ami a gyerekek ellen elkövetett írott erőszakot illeti (amennyire tudom, pokolra is jutottak érte). Nem az ismertek közül való az a szüleményük, amiről a következő pár bekezdésben fogok írni, de olyan tökéletességgel testesíti meg a büntető mese fogalmát, hogy saját erőmből nem tudnék nála találóbbat felkutatni. Kategóriájának zenitjén áll: destrukciós indexe hajszállal ha elmarad az elméleti maximumtól.

Egy városka egyik csűrjébe éjszaka betéved egy bagoly, ott éri a pirkadat. Mivel a napvilágnál nem lát jól, ráadásul más madarak a számára kevésbé otthonos napszakban meg-megkergetik, itt kell átvészelnie a nappalt, hogy aztán sötétedés után újra odébbállhasson.

Reggel, ahogy a szolgalegény szalmáért megy a csűrbe, észreveszi a madarat. Rettenetesen megijed tőle, noha az nem csinál semmit, csak álmosan nézeget. Lélekszakadva rohan a gazdájához, és elmondja, milyen szörnyűséget látott. Mivel az ijedősnek ismeri szolgálóját, maga jár a dolog után, de a szemrevételezés után be kell látnia, hogy valóban egy szörny vette be magát a csűrbe.

A gazda megy a szomszédjához, az tovább: a hír futótűzként terjed. Kisvártatva komoly csődület támad a háznál, a polgároknál fejszék, kaszák, nyársak. Noha a bagoly nem tett semmit, teljes az egyetértés abban, hogy komoly veszélyt jelent a városka teljes lakosságára, és el kell intézni. Akad is jelentkező. Az első bemegy egy nyárssal, de ott inába száll a bátorság, és falfehéren, beszédképtelenül menekül ki az épületből. Egyre bátrabb és bátrabb hősök követik, mind közelebb jutnak egy kicsit a célhoz, de végül mindnek az idegei felmondják a szolgálatot.

Az utolsó próbát egy a harctéren már sokszor bizonyított vitéz teszi. Létrát támaszt a gerendának, és elindul felfelé. A tömeg várakozása óriási teherként nehezedik a vállára, muszáj teljesítenie. A bagoly még mindig a helyén van, de már nem álmosan pislog, hanem félelemmel telve. Elfogta a rettegés a lincshangulatban ordító tömeg miatt, és mert egy óriást lát lándzsával feléje közeledni. Nem tud hova menekülni, és ahogy a katona még egy, és még egy fokkal feljebb lép, ijedten csapkodni kezd a szárnyával, és egy kétségbeesett uhu-t is eljajdul riadalmában. A vitéz ettől annyira megijed, hogy épp le nem esik a létráról, és ő is kimenekül a csűrből.

Látják az emberek, hogy itt bármilyen borzalom megtörténhet, ezt nem lehet ép ésszel bírni, meg kell menteni a város lakosságát a biztos pusztulástól. A polágrmesternek kitűnő ötlete támad: Természetesen a gazda kárának pontos kiszámítása, majd korrekt megtérítése mellett, de fel kell gyújtani a csűrt a benne lévő gabonával együtt, hogy ott pusztuljon a szörnyűséges bagoly is. Ismét teljes az egyetértés, a szót tett követi, és az először gyanútlan, majd félő, rettegő, menekülni vágyó, de nem tudó, végig bűntelen madár nyomorultul bennég a csűrben.

Aki egy kicsit is tájékozott a történelemben, vagy tud egyet s mást az emberi természet sötét oldaláról, az könnyen talál párhuzamot a mese és megtörtént események százai, ezrei között. (Éppen ezért - amúgy - kitűnő írásnak tartom a történetet). De a gyerekek csak egy madárról hallanak, aki nem tett semmi rosszat, nem tett semmit egyáltalán, csak nagyon félt. Kegyetlenül elpusztították érte. Vagy meg kellene nekik magyarázni, hogy kislányom, ez nem is a bagolyról szól, ne sirasd, hanem pl. a pogromról mint olyanról, vagy az ismeretlentől való félelemre adott alacsony szintű reakcióról?

A fűre lépni tilos! Akkor is, ha zöld, virágmintás tornacipő van rajtad.

Valami számomra nem teljesen világos módon, de az ember rögtön megérzi, ha az, amit mondanak neki, egyáltalán nem azt jelenti, ami a szavak szó szerinti értelméből következne, hanem épp az ellenkezőjét, vagy valami csavaros módon eltérőt.

Hallottam egy történetet. Talán a fizika szakon fordult elő, hogy ZH-t írtak a diákok, és persze a rendelkezésükre álló idő leteltével be kellett adniuk a dolgozatukat. Aki késlekedett, attól nem fogadták el a papírját. Magától értetődő, hogy akadt valaki, aki az utolsó pillanatok után még mindig írt, majd vastagon elkésve sietett a katedrához. A tanársegéd meg is mondta neki, hogy a helyzet teljesen egyértelmű: elkésett, nem adhatja be a dolgozatát. A srác egy kicsit kérlelte, de mivel az asztal másik oldalán álló hajthatatlannak bizonyult, rákérdezett: - Tudja, ki vagyok én?! Az oktató, felvéve a kesztyűt, flegmán, de határozott hangon, a késő szemébe nézve mondta:            - Nem, fogalmam sincs. Erre a srác betette a dolgozatát valahova a rendezetlenül magasodó paksaméta közepe tájára, és elment.

- Csak hogy lásd a jelentőségét a dolognak: Ha ezt most elszúrod, az éves adózás utáni nyereségünk 158-ról 155 millióra esik!

A kanadai rendőrség őrizetbe vett egy harminchárom éves férfit, akit tetten értek, amint egy hordozható, akkumulátoros hőlégfúvót irányított az Északi-sark felé.

A lovag súlyos döntést hozott. Félelmét legyőzve és fáradtságot nem ismerve nekivágott a végtelennek, és elment minden határon túlra. Így kellett szembesülnie azzal, hogy a párhuzamosok nem találkoznak. Soha, sehol.

Délután olvastam ezekről az attitűd tesztekről, és azóta ki is töltögettem őket. Mindig az jött ki, amire számítottam, illetve ahogy magamat ismerem. Kivéve egy kérdőív esetében. Ott - az általam várt semleges megoszlás helyett - az lett az eredmény, hogy enyhén preferálom a feketéket a fehérekkel szemben.

Tehát gyerekkoromban ezért bámultam megbabonázva a TV-ben a Boney-M énekesnőit...