Nagyon vigyázzatok az ingatlanosokkal! A dédszüleimnek volt egy lakása. Az a klasszikus polgári egybenyíló szobákkal, fényárral, óriási konyhával, cselédszobával, satöbbi. Nagy becsben tartották. Utánuk megörökölték a nagyszüleim, aztán a szüleim. Én még úgy voltam gyerek, hogy három generáció élt együtt ebben a lakásban. Bőven elfértünk: százötven négyzetméteres volt.

Aztán úgy jött ki a lépés, hogy sajnos meg kellett válnunk tőle. Vesztünkre konzultáltunk egy ingatlanossal. Azt javasolta, hogy osszuk kétfelé a lakást, és így a kettőért összességében többet fogunk kapni, mint az egy nagyért; vagy ha közben meggondolnánk magunkat, az egyiket meg is tarthatjuk, és csak a másikból csinálunk pénzt, szóval mindenhogyan jobb, rugalmasabb megoldás a kétfelé osztás.

Mivel azt is felajánlotta, hogy az egész ügyet végigviszi, nekünk nem kell melósokkal tárgyalni, meg anyag után rohangálni, odaadtuk neki az eredeti, részletes tervrajzokat, és belementünk a dologba. Az egész procedúra fél évig tartott, szóval elég gyorsan lement ahhoz képest, hogy mekkora felfordulás egy ilyen beavatkozás, meg hogy hány engedély kell hozzá. Az ingatlanos végig nagyon korrektnek tűnt, rögzítette az eredeti állapotot, hogy honnan indultunk, aztán hozta, mutatta a terveket, beszámolt róla, hogy éppen hogy állnak, mi következik most, satöbbi. Szóval teljesen megbíztunk benne.

De amikor elkészült a két lakás, úgy éreztük, hogy valami nem stimmel, valami hiányzik. Sokáig nem jöttünk rá a dolog nyitjára, mert a térérzettel volt gondunk. Csak hát ugye ez két kisebb lakás, tehát természetes, hogy kisebb a tér, így az is természetes, hogy kisebbnek is érezzük. De csak ott motoszkált a fejünkben, hogy még sincs rendben a dolog, úgyhogy szépen elővettük a mérőszalagot, és megmértünk mindent. Az egyik lakás hatvanöt, a másik ötvenhárom négyzetméteres volt! Magyarul hiányzott harminckét négyzetméter! Átvert minket ez a szemétláda! Persze az egészet már kifizettük részletekben az átépítés alatt, a maradékot meg a végén, de persze még azelőtt, hogy rájöttünk volna a turpisságra.

Megpróbáltuk felhívni, de a számon előfizető nem volt kapcsolható. Az irodánál, ahol egyébként még voltunk is egyszer, nem is ismerték, illetve az épület is más volt valahogy. Kérdezgettünk más ingatlanosokat, meg a végén mindenkit, akit csak értünk, de semmi. Száz szónak is egy a vége: se az ingatlanos, se a harminckét négyzetméter nem lett meg.