Sok évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy nem alázom meg magam a gazdagság utáni sóvárgással, és nyitott szemmel járok a világban valódi értékek után kutatva. Döntésem a szabadság édes ízével ajándékozott meg, de boldogságom nem teljes. Maradványtüneteim vannak. 

Mióta először megláttam, mindig ugyanannyira felzaklat, hogy a nálam talán tíz évvel fiatalabb bűnöző, akit rendszeresen kénytelen vagyok látni, egy tizennyolcmilliós kocsival parádézik. Ilyenkor baleknak érzem magam, gyanakodni kezdek, hogy nem megajándékoztam magam valamivel, hanem megfosztottam valamitől. 

Ma megint láttam az autót. Kiderült, hogy nem az általam gondolt srácé. A valódi tulajdonosa egy legalább ötven éves bűnöző. A fiatalabbik apja vagy főnöke talán. Óriási kő esett le a szívemről. De sikerül-e ezt a követ a látóhatáron túlra gurítani, mire én is ötven leszek?