A cím a város legrohadékabb kereszteződés-rendszerének a tövében volt. Itt lehet menni az autópálya felé, a kórházhoz, a körútra, a belváros felé és a szomszédos kisvárosba. Az egész kereszteződés felett még egy többsávos felüljáró is fut – el nem tudom képzelni, hogy honnan hova vezethet. 

Szerencsére épp volt egy darab egy autónyi hely pont a ház előtt. A nyugdíjas korú, de fitt mesztic nő kedélyes nyugalommal lépkedett felém. Azonnal csevegni kezdünk. Először persze az időjárás került szóba, ugyanis szokatlanul kitartóan van meleg és süt a nap az utóbbi hetekben. A többség szerint ennek az lesz az ára, hogy öv évig nem fog hasonló történni. A valóság ezzel szemben az, hogy három éve is volt ilyen. 

A formaságokon túllépve viszont hirtelen azt kérdezte a nő, hogy most reggel vagy este van. Mondtam, hogy este nyolc múlt. Ez biztos? – kérdezte rövid gyanakvás után. Mondtam, hogy igen, én az ilyesmit mindig számon tartom. 

A nő bemondta a címet, tisztáztuk, hogy akkor azt az utat kell irányoznunk,  ami felé közeledve az utolsó pillanatig úgy tűnik, hogy egy behajtani tilos felé tartunk, de nem. Átkönyörögtem magam a mellettem lévő négy sávon, hogy irányba tudjak állni. Miután ezzel megvoltam, mintha most szólalna meg először, úgy mondta, hogy akkor menjünk haza. Ezt – főleg a fesztelen hangsúly miatt – nem akartam elsőre (és másodikra) elhinni. Nem úgy mondta, mint aki meggondolta magát, vagy mint aki otthon felejtett valamit. Hanem mintha mindig is ezt akarta volna. 

A visszakérdéseimre rendre a legtermészetesebb és legnyugodtabb hangon mondta, hogy igen, legyek szíves. Sávot váltottam hát ötödször is, és a biztonság kedvéért mondtam, hogy akkor most vissza a körútra, ott el az első kereszteződésig, ott megfordulok, és szépen ívesen visszajövök ide. Bólintott, hogy ez remek, pont erre van szüksége. 

Ez a manőver pont egy mérföldet vett igénybe, az pont az alaptarifa, amit megérkezésünkkor gálánsan felkerekített, majd közölte, hogy a napszakra vonatkozó tények ismeretében a legokosabb az lesz, ha alszik még tíz percet, vagy harmincat, ezt még meglátja, aztán hív egy taxit. 

Elbúcsúztunk, és én jó messze elhajtottam a környékről, hogy a következő fuvart lehetőleg egy sugárút bal széléről kelljen felvennem.