Az apa dühösen vágtatott a folyosón. Jobb lábának térde – egy régi sportsérülés miatt – nem mozgott, így bal karjának széles csapásaival egyensúlyozta ki ütemtelen, csattanó lépteit. Kilencéves forma fia igyekezett utána lihegve, a kimerültség lobjával arcán, csapzott hajjal, a szemébe folyó izzadságtól hunyorogva. Léptei akadoztak, válláról alattomosan le-lecsúszó hátizsákja visszahúzta. Időnként futólépésre váltott, hogy valamelyest csökkentse a távolságot maga és az apja között. Ilyenkor szárazon nyelt, és teli szájjal kapott levegő után. Az apa a kapunál megállt, szembe fordult a fiúval, és ordítani vágyó fojtott hangon sziszegte: – A mai napot pedig otthon a szemem láttára fogod kihúzni az edzésnaplóból! Döntsd el, hogy odateszed-e magad rendesen, vagy hagyod a francba az egészet! Szar se lesz belőled, nem bajnok!