A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

A lakógyűlés

2010. április 21. - suhodminyák

Reggel, ahogy kiléptem a gangra, függöny libbent az átellenes sarokban, és egy öregasszony lökte ki a bejárati ajtaját. Bal kezével foszlott, valaha barackvirág színű fürdőköpenyt markolt össze maga előtt görcsösen, és a mozgással járó fájdalomról árulkodó arckifejezéssel, jobb kezével riadtan integetve billegett felém. Nem tehettem úgy, mintha nem látnám.

Elfúló lélegzettel köszönte meg, hogy megvártam, aztán még sípolva fújtatott egy kicsit. Jobb kezének hátát kissé féloldalasan a szája elé tartotta, és úgy hebegte lesütött szemmel, hogy hétfőn lakógyűlés lesz. Arcán a könyörgés, a kétségbeesés és a rémület zavarba ejtő elegye hullámzott. Hangja szinte sírós volt, kezével pedig olyan szégyenkezve takarta a száját, mintha mindegyik pillanat azzal fenyegetne, hogy még az anyaméhben felemésztett, de szívós akarással életre kelt húga bújhatna elő onnan, hogy letűnt idők sötét titkait, halálos vádjait kiabálja ki a világba a máskülönben tisztességesnek látszó polgári családról.

Az öregasszony azt suttogta, hogy nagyon fontos témák lesznek napirenden, és jóformán könyörgött, hogy menjek el, az isten szerelmére próbáljam meg szabaddá tenni magam, miközben arca eltorzult a fájdalomtól, és úgy láttam, kínja egyre csak növekszik minden pillanattal, amíg meg nem ígérem, hogy ott leszek. De én haboztam válaszolni, így az öregasszony fájdalmai fokozódtak, már lélegzetet sem vett, és heves könyörgéssel a kezem után kapott, de én elrántottam, és abban a pillanatban akaratom ellenére, hogy megszabaduljak, kimondtam, hogy ott leszek.

A következő pár pillanat csendjét az öregasszony felszabadult, dohos belégzése törte meg. Zavartan mosolygott, mint aki nagy feladatán túljutva megkönnyebbült, hogy az mégsem volt kivihetetlen. Engem viszont annyira megrázott a dolog, hogy gyorsan elköszöntem, és már csak a lépcsőn lefelé robogva hallottam az öregasszony könnyes hálálkodásának elmosódott hangjait, de én erre csak meggyorsítottam a lépteimet, csak futottam ki a kapun, végig az utcán, amíg csak bírtam. Csak a lakógyűlés másnapján, kedden jöttem haza.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr905032491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása