Minden másodperccel, minden feleslegesen kimondott szóval vékonyodik a cérnám – még így is, hogy nincs is közöm az egészhez –, amikor a lényegről kellene beszélni, de nem arról beszélnek. Hanem mondják a négyszáz fix, törzsszám alapján szelektált embernek már két napja, de legkésőbb azonnal kiküldendő e-mail címlistája fölött beszélgetve, hogy a Besztencey Kristóf nem az, hanem az a vöröses hajú kövérkés, aki már nem is kövérkés igazából, mert fogyott vagy tíz kilót. Amelyik nem ebben az épületben van. Na, tudod. És a másik nem tudja, mert akire ő gondolt, az még most is kövérkés, igaz, nem is annyira vöröses, azaz várj! Szerinted az Inhoffer Csabi vörös? Mert akkor nem ugyanazt értjük vöröses alatt. – Az Inhoffert szerintem nem ismerem – mondja a másik megdöbbenve, mire az egyik elkeseredik, hogy akkor nincs ötlete, hogy ki az a közös ismerős a többezres vállalatnál, akiből ki lehetne indulni, aki legalább egyértelműen barna, aki ha meglenne, akkor meg lehetne nyomni végre azt a kibaszott küldés gombot.