Sokat gondolkodtam, hogy melyek azok a helyzetek, amikor az itteni (és a világ sok más táján használatos) dátum- és címformátumnak van értelme, és arra jutottam, hogy annyira kevés az ilyen, hogy összegezve kijelenthetjük: mi csináljuk jól, és a világon nagyjából-egészében mindenki más hülye.
Ugyanis akárhogy is, de az ilyen esetekben ahhoz, hogy egyre közelebb jussunk a megoldáshoz, és minél hamarabb legyen használható információ a birtokunkban, a nagyobb egységek felől kell a kisebbek felé haladni.
Könnyű belátni, hogy ha valakinek a születési dátumára vagyunk kíváncsiak, és az adatközlő az információ átadása közben teszem azt meghal, akkor a hajunkra kenhetjük, hogy a szóban forgó illető mondjuk 7-én született. Ugyanennyit ér a születési hónap tudásának a birtokában lenni.
Ugyanez a helyzet a címeknél. Tegyük fel, hogy indulnánk már, és a cím ismerője komótos, talán túlzottan is megfontolt ember. Úgy kezdi, hogy 47. Tehát a páratlan oldalon lesz a ház. Egyesbe tehetjük a váltót. Aztán folytatja, hogy Wilkinson street. Akkor megvan az irány is – amíg meg nem halljuk, hogy nem Ellesmere Port, hanem London felé kell tekernünk a volánt. És már négyesbe is kapcsoltunk, mire újabb érdemleges információ kerül elő: nem az angliai, hanem az USA-beli Londonról van szó.
De a neveknél is ugyanez van. Ha meg akarunk találni valakit, a keresztnevével vagy vezetéknevével megyünk többre? Mi alapján rakjuk sorrendbe a neveket? Miért kell akkor mindent fordítva csinálni?