Pár hete elégedetlenkedtem egy kicsit a Dalai Lámával kapcsolatban, aztán vegyes érzelmeket keltettek bennem a kommentelők, amennyiben egyszerre voltak szórakoztatóak és elszomorítóak. Persze nem mindegyikük. Kaptam pár hasznos hozzászólást is. Egyikük elkövetője, Máté, felvetette, hogy beszélgessünk el az általam felvetett kérdésekről, meg ami még azokból adódik úgy, hogy ő a személyes véleményét osztja meg velem, mint gyakorló buddhista. Így is tettünk egy-egy tejeskávé, meg tatár bifsztek, illetve füstölt pisztráng mellett. A dolog jó másfél órát tartott. Ami itt következik, az egy, a rövidítés céljával szerkesztett ízelítő azoknak – köztük velem – akiknek nem sok fogalmuk volt / van a buddhizmusról. Az alapszabály természetesen itt is érvényes: a bejegyzés (végig)olvasása nélkül is lehet kommentelni.

suhodminyák: Mi az, amit itt az elején a legfontosabb tudni a buddhizmusról?

Máté: A buddhizmus szerint nincsen teremtő. A buddhizmus annyit mond, hogy a tudat van, a tudat munkája van, tudatok hozzák létre ezt az egész struktúrát, amiben mi most kávézunk, de nincs az a szakállas öregúr ennek az egésznek a tetején, aki majd jegyzeteket készít a végén, hogy fiam, ezt tegnap láttam, és nem jól csináltad.

s: Ki ez a Dalai Láma, és végül is akkor most újjá fog születni, vagy nem?

M: Fogalmam sincs, nem beszélgettem a Dalai Lámával erről, hogy újjá fog-e születni, vagy nem fog újjá születni. De hogy ki a Dalai Láma, az azért érdekes. A Dalai Láma a tibeti buddhizmuson belül Csenrezig energiáját, kapcsolatát képviseli. Csenrezig pedig a szeretet abszolút kinyilatkoztatása. Az együttérzés Bódhiszattvája.

A Dalai láma magáról annyit mond, hogy ő egy szerzetes, aki gyakorol, és szeretne is az maradni. […] Véleményem szerint a Dalai Láma egy úgynevezett megvalósított mester. Megvalósított mestereknek azokat a mestereket nevezzük, akik valószínűleg megvilágosodtak. Hogy honnan tudjuk, hogy megvilágosodtak… Szerintem sehonnan. Nem tudjuk, hogy megvilágosodottak, csak az tudja ezt, aki szintén megvilágosodott. Külső célja nincs ennek az állapotnak. Nekem a jelenlegi tapasztalatom x év gyakorlás, olvasás és belerakott munka után, hogy nincsenek ilyen központosított célok. Egyéni megvalósítások vannak. Tehát egyéni célja van a buddhizmusnak és a meditációnak.

s: Mik ezek az egyéni célok?

M: A buddhista szimbolika és a buddhista rendszer egy pszichológiai rendszer, tehát valójában az érzelmekkel való munkáról szól mindig és minden körülmények között. […] A buddhizmus azt mondja, hogy mindennel dolgozzál. Mindennel. A legjobb hírtől a legrosszabb hírig, a legjobb állapottól a legrosszabbig, minden a Gurud, minden a tanítód része. Sosem látod a buddhizmusban azt, hogy bűnhődjél, meg szenvedjél, meg száz miatyánk, meg fájjál. Bocsánat, nem akarok senkit megbántani a hitében, de ez a fajta „ha te csóró vagy és rosszul vagy, akkor te jó buddhista vagy”, ilyen nincsen a buddhizmusban. […] A buddhizmus arról beszél, hogy eleve meg vagy világosodva; csak nem látod. Te egyébként tök jól vagy, csak most kis felhők eltakarják a napodat. Míg más vallásokban eléggé előfordul az a kinyilatkoztatás, hogy te legyél szarul, nagyon szarul, örülj, hogy egyáltalán bejöhetsz ide és majd meglátjuk, hogy mi lesz, majd szétégsz valahol, de amúgy nagyon bűnös vagy. Na ebben a frusztráltságban próbálj már meg dolgozni érzelmileg akár egy családban, vagy akárhol.

Engem egyébként ezért is talált meg úgy igazából a buddhizmus. Mert azt látom, hogy egy olyan gyakorlati struktúra, ami nyit, old, felszabadít, és ezért jobbá tesz.

s: Mit jelent az érzelmekkel dolgozás?

M: A Laárnak van egy nagyon jó példája. Ő ugye egy buddhista pap tulajdonképpen, egy tanító. Imádom a példáját, amikor azt mondja, hogy van nekem egy autóm, és látom, ahogy az autómat egy kulccsal meghúzzák. És ez belül elkezd tekerni. De valójában nem belém szúrtak egy kulcsot, hanem az érzés a birtokviszonyom miatt jön létre. Az nekem nem fáj effektíve, hogy az autómat egy kulccsal karistolják.

s: Bár úgy tűnik…

M: Úgy tűnik, de valójában nem fáj. Fizikailag sehol nem hat rám az a mozdulat. Tehát csak az érzelmi kötésem, és az abból fakadó érzelmi munkák: hogy megindulok, dühös leszek, úristen, pénz, anyag, ez a sok gondolat, ami egymásra torlódik ebben a pillanatban, ahogy végignézem, hogy az autómat karcolják, ez okoz egy olyan tudatállapotot, amire mi azt mondjuk, hogy szar, nekem nem jó. De ha ezt lerakom, ha tudok dolgozni az érzelmeimmel, akkor abban a pillanatban is akár, ha jól gyakorlok, akkor abban a pillanatban is jól reagálok erre az autó meghúzásra. Elfogadom egyrészt, mert már meg van húzva. Mi az istent pörögjek rajta még. Másrészt, ha éppen a meghúzás előtt vagyok, akkor leütöm azt, aki meg akarja húzni.

A buddhizmusban nincs konfliktus ezzel egyébként. Ez is egy nagyon fontos dolog. Az erőszakmentesség nyilván alapvető. Most kicsit sarkítottam, de ha valaki az utamba áll a gyakorlás során, akkor ő volt a könnyelmű, és én őt arrébb tolhatom az útból. Az arrébb tolhatom az nyilván nem jogosít fel arra, hogy én most valakit lekaszaboljak, de egyébként a buddhizmus szerint, ha lekaszabolom is, az majd az én karmámban jelentkezik. És, hogy miért kaszabolom le, az meg a szándék, és az határoz meg mindent a buddhizmus szerint, nem a cselekedet az, ami a legvalóságosabb karma-alakító, hanem hogy mi az, ami mögötte van. Tehát ha én ráütök a gyerekem kezére, mert kilóg az ablakon, és majdnem meghalt, mert kiesett, akkor egy pozitív szándékról beszélünk egy negatív mozdulat mögött.

s: Ez kicsit eltér az általam elképzelt békés buddhisták képétől.

M: Igen, a bejegyzésedben írtad, hogy a buddhizmusban meg kell valósítani a békét, meg a nyugalmat. Ez is nagyon felületes. Nem azt valósítom meg, ami a béke, hanem amit éppen az adott pillanat megigényel. A békét megvalósítani, az tipikusan szellemi materializmus. Hogy akkor én létrehozom ezt az ilyen nagyon izé… és lebegek, és abban úgy kiteljesedik az egóm, mint az állat. Azt kellene rendszeresíteni, hogy mindenre úgy reagáljak, ahogyan kell. És ne egy ilyen álreakciót tegyek bele csak azért, hogy azt gondoljam, hogy én most nagyon megvalósítottam valamit, mert például folyamatosan halkan beszélek. Ezt egér-buddhizmusnak is hívják egyébként a buddhizmuson belül.

Ha valaki azt várja a Dharmától (ösvény, tan), meg attól a belső ösvénytől, ami egyébként a meditáció, hogy ő jól lesz, az baromira az elején van. Egyébként mindenki az elején van… A gyakorlásnak nem az a célja, hogy én jól vagy rosszul legyek, hanem hogy dolgozzak jól helyzeteken, dolgozzak pontosan ott, ahol annak a helye van.

s: Említetted a szenvedést, hogy az nem célja egy buddhistának. Járjuk egy kicsit körül, hogy hogy van ez az egész a lemondással, éhezéssel, barlangban vegetálással. Jogos vagy nem jogos elvárás a részemről, hogy egy buddhistát szenvedni lássak, vagy csak az az egy rongya legyen, ami rajta van?

M: Egyáltalán nem jogos elvárás, én azt gondolom. De ma végig az „én ezt gondolom” kísérni fogja ezt. Nekem meggyőződésem, hogy nem jogos elvárás. 

s: Tehát tud valaki úgy hiteles buddhista lenni, hogy…

M: …jó anyagi körülmények között él, és ez hozzásegíti ahhoz, hogy gyakoroljon. Mert nem azzal kell minden este foglalkoznom, hogy holnap milyen párizsit rakok a gyerek elé.

Hogy a francba kezdjek addig bele, hiszen a párizsival foglalkozom. A szerzetes nagyon okosan hamar realizálja, hogy ő a párizsival se akar foglalkozni. „Tehát berendezem magam abba a struktúrába, hogy van egy tál rizsem, és aztán gyakorlok.” Ez az ő döntése. De nem azért egy tál rizs, mert szegény akar lenni, hanem ő azt mondja, hogy ő ezen már nem megy végig, hanem ő inkább gyakorol, folyamatosan. […] Milarepa történetében olvassuk, amikor elvonul, és már konkrétan egy rongya sincs, és csak meditál egy barlangban, és hetekig nem eszik, csak csalánt, és romlik a gyakorlási minősége, a meditációs minősége. És akkor vadászok a környékre kerülnek, és visznek neki ételt. Egyrészt megtámadják, de az most egy más kérdés, aztán realizálják, hogy nem kéne megtámadni, mert nem lehet vele mit kezdeni, és akkor visznek neki ételt, és írja is, hogy sokkal jobb lett a gyakorlásom, most, hogy hozzájutottam egy kis halhoz. A fizikai állapotom egy kicsit jobb, és ezért jobban tudok figyelni a gyakorlásomra. Nem mondja senki, hogy de jó, neked nincsen cipőd, akkor te nagyon jó buddhista vagy. Valójában nem ott érted meg [a lényeget], hogy te eszel, vagy nem eszel, hanem hogy hogyan meditálsz, mit valósítasz meg a meditációddal. Azt pedig te fogod tudni, amikor leülsz.

Vagy ott van Sákjamuni Buddhának a példája ugyanerre, aki évekig gyakorol jógik mellett, és éhezik, és nagyon rosszul van, együtt meditálnak, meg különböző jógagyakorlatokat végeznek, és megisznak hetente „két csepp vizet”, és alig esznek. Baromira nem jó, és rájön, és otthagyja őket, mert ez egy baromság. És persze mindegyik azt mondja, hogy nahát ez elfordult az igazi úttól. Ő maga az életén át mutatja meg, hogy nem kell ezt csinálni. Azt kell csinálni, amiben te megtalálod azt az állapotot, amiben a gyakorlás a lehető leghatékonyabban tud működni. És ha az az állapot az, hogy te elmész, és egy erdőben vagy egyedül, akkor te vagy az erőben levő ember, aki meditál. Vagy a BMW-ben lévő ember, aki meditál. És a hangsúly azon van, hogy a meditáció hogyan működik, és hogyan strukturálódik, és hogyan valósítod meg a belső ösvényt, az önismeretet, és ott aztán a lebontást, és ennek az egésznek az eltűnését, amit énnek nevezünk. Ha ezt valaki meg tudja valósítani egy BMW-ből, akkor ő azt egy BMW-ből valósította meg. És nem dől össze tőle a világ.

s: Ez visszavezet minket a Dalai Lámához, aki ugye engem azzal bosszantott fel, hogy kitűnően él ahelyett, hogy fájdalmai vagy akár hétköznapi gondjai lennének, de tanácsot, azt tud adni, amit nekem az én életemre alkalmaznom kellene tudni. Az egyik kommentelő írta, hogy előfordulhat olyan, hogy egy babonás kínai üzletember első osztályú repjegyet vesz a Dalai Lámának, aki ezt elfogadja.

M: Szerintem van igazsága annak, amiről te beszélsz, abból a nézőpontból, ami arra keresi a választ, hogy őneki éppen ebben a pillanatban könnyebb a dolga, és miért beszél arról, hogy hogyan kell ezt csinálni. De gyakorlatilag nem arról beszél, hogy te legyél nyugodt. Ő nem kér számon senkit. Láttuk őt számon kérni? Mert ugye ez nagyon érdekes, hogy miért mondja, hogy hogyan meditálj. Hát mert nagyon sokat meditál. Merthogy arra van környezete (karmája). Tehát azt tudja, hogy hogyan kell csinálni. Attól, hogy neki könnyebb a környezete, attól még a funkcionális részét, pont emiatt, hogy többet tudja csinálni, jobban érti. Gyakorlatilag nem kéri számon rajtad soha. Nem látsz olyat, hogy ő felháborodva azt mondja, hogy márpedig te esténként, amikor a csekket már befizetted a postán, és meghalni nincs időd otthon, mit képzelsz magadról, hogy nem etetsz meg három hajléktalant. Ilyet soha nem hallasz tőle. Hogy miért fogad el egy első osztályú repjegyet? Azért, mert első osztályon utazni kényelmesebb. És megint csak, ha valakinek ezzel gondja van, annak ott van a gondja, önmagában.

Valaki vett egy repjegyet neki. Van egy helyzetem, amivel dogoznom kell. Mi a péknek ne utazzak, amikor megvettek nekem egy repjegyet? Ez hol negatív karmikusan? Nem elvettem a repjegyet tőled. […] Sokszor nyugatiként, amikor valamilyen lehetőséget kapunk, azt rosszul reagáljuk le, és megijedünk tőle. Ez is egy belénk épített, én azt gondolom, hogy nem jól működő folyamat. Miért? Kapok egy ebédet, amit megehetek, akkor legyek tőle frusztrált? Érted? És nagyon sokan csináljuk ezt, hogy ettől rosszul leszünk. Megint bennem jön föl egy érzelem, Őbenne meg már nem jön föl. […] Tehát ott tartottunk, hogy a Dalai Láma milyen könnyen beszél a meditációról, mert őt kiszolgálják, és ül – mondjuk úgy – egy jó miliőben, nem kell csekket fizetnie, nem kell családot nevelnie. Személyesen volt tapasztalatom szerzetesekkel és lámákkal beszélni arról, hogy nekik milyen megdöbbentő, és milyen nagy dolog az, hogy mi, nyugati emberek gyakorlunk. Ez azért nagyon fontos infó szerintem, hogy az ő szájukból hallottam azt a kinyilatkoztatást, hogy WOW, hogy ti ebben a materialista környezetben gyakoroltok. Szerintük ez baromi nagy dolog.

De lehet, hogy pont az az ügyes, aki olyan környezetben tud egész nap a Dharmával foglalkozni, és meditálni, és gyakorolni, és a tudatát megérteni, és önmagát megérteni, aki kizárhatja ezeket a hétköznapi tényezőket. Aki ilyen karmát alakított ki magának. Ettől még a gyakorlást lehet, hogy tökéletesen át tudja adni, sőt, valószínűleg pontosabban tudja átadni magát a funkcióját.

s: Tegyük egy kicsit tisztába, hogy a szerzeteseknek, meg a Dalai Lámának mi a dolga. Magukon segítenek, vagy másokon?

M: Én nem vagyok szerzetes, tehát megint csak a saját gondolataimat osztom meg. A Buddha-állapotot elérők között több „típus” is van. Van olyan karakter, aki önmaga megvilágosodása miatt akar Buddha-állapotot elérni, és megvilágosodni, és őt ez motiválja, és kész. Vannak ugyanakkor Bódhiszattvák akik fogadalmat tesznek, és azért gyakorolnak, hogy mindenkinek jobb legyen, és mindenki jobban érezze magát. […] Ha a Bódhiszattva fogadalmat nézzük, és azt mondjuk, hogy a Bódhiszattvák mindig segítik a létezőket, hogy kevésbé szenvedjenek, és könnyebb úton haladjanak afelé, hogy ők is megvilágosodjanak és megértsék ezt a struktúrát, akkor ez egyáltalán nem biztos, hogy azt jelenti, hogy a Bódhiszattva azzal segít, hogy mindig támogat, és mindig mindent a segged alá rak, mondjuk így.

Mert akkor te sosem dolgozod át önmagadat a folyamatokon. Ha felületesen foglalkozol a buddhizmussal, akkor azt gondolod, hogy ezek a szent lények körülötted zsizsegnek, és szentkednek veled, és mindenképpen jó lesz, kényelmesebb lesz. Nem lesz. Sokszor, ha egy igazi Bódhiszattvával összefutsz, és jól alád rúg a buszon, akkor ő neked egy tök nagy tanító volt éppen, hogy te azt az érzelmet jól dolgozd föl, és ne úgy reagálj, hogy… és ezzel te megfejlődsz egy olyan szakaszt a te állapotodban, amit meg kellett fejlődj. És ő pont lehet, hogy egy tanító volt, amit te sose fogsz tudni, vagy csak később jössz rá, hogy ő egy tanító volt, és nem vettem észre, mert arra vártam, hogy az majd egy köpenyes lesz, aki ápolgat.

Szerintem ez az egyik legkritikusabb, amit meg kell értsünk a buddhizmus terén, hogy ezt nem szabad elvárni, vagy nem érdemes elvárni. […] A buddhizmusnak az a valódi célja, nem is célja, de mondjuk úgy, hogy az a létjogosultsága, hogy egyszer csak mindenki elérje ezt a tiszta tudatállapotot, hogy mindenki megvilágosodjon. De ez nem egy zászlóra kitűzött valamilyen izmus, ezért jó buddhizmus helyett a belső ösvény útja kifejezést használni, mert így nem válik izmussá. Buddha nem volt buddhista. Most már struktúrába rendeztük ezt, de a központi cél, hogy lebontsuk ezt a létezést, és nem az, hogy fenntartsuk. Szerintem…

Szerintem az [a cél], hogy ezt a mandalát, amit itt élünk, ezt le kell bontani. Ne legyen. Mert ennél vannak jobb környezetek… lehetnek a tudaton belül, amiket még nem értünk.

És akkor nem kell, hogy „fájjon a lábunk”, meg nem kell csekket fizetni, ha ez megszűnik, mint lebontott környezet.

A buddhizmus nem úgy bontja le, hogy felrobbantjuk, mert attól az még megmarad. Hanem kirezegtetjük, mondjuk úgy, kirendeződik ebből a tudat, ha mindenki megfelelő gyakorlási szinten egyszer csak átlényegül.