A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Második menet

2012. február 02. - suhodminyák

Épp, amikor megírtam, hogy itt azért legalább a látszat fontos, élő cáfolatot kaptam. Közel negyven fontért rendeltek pizzát egy meglehetősen távoli címre. A kuncsaft (egy sápadt arcú tinédzser) egy húszasig jutott papírpénzből, a többit apróból vadászta össze. Hosszadalmasan számolgatott, hol egyesével, hogy rátekintve, nagyobb egységekben pöckölte az érméket az egyik tenyeréből a másikba. Megkapta a pizzáját, én meg beültem a kocsiba megszámolni a pénzt. Három fonttal kevesebb volt.

Felhívtam a rossz hírrel, és megkértem, hogy ugorjon már le kiköszörülni a csorbát. Tagadta a dolgot, és végül simán le is rakta a telefont. Újra felhívtam. Ekkor már szó nélkül kinyomott. Láttam, hogy ezt elbuktam: nem fogok itt maradni, amíg újra előjön, meg akkor is… mit is csinálnék pontosan? Írtam hát neki egy sms-t, hogy ezentúl ha pizzát rendel, a neve mellett ott lesz, hogy vigyázz vele, csaló. És hogy remélem, ez megért neki három fontot. (Tartok tőle, hogy ez amúgy úgy hangzik, mintha saját nagyapám bátyja lennék). Kisvártatva válaszolt, hogy neki feltétlenül megérte, ő élvezte a dolgot.

Az ilyenkor szokásos érzések tolultak fel bennem, amiket inkább nem hagytam elhatalmasodni magamon, hanem úgy döntöttem, ezek után már tényleg mindig számolni fogok, tartson akármeddig is.

A következő nap relatíve korán kezdtem, ezért este kilenc körül szóltam, hogy lassan hazaballagnék. Ebben maradtunk, de ahogy visszaértem, beesett egy csomó új rendelés. Köztük az előző napi cím is. Megint negyven font körüli összegben. Úgy jött ki a lépés, hogy nekem kellett kivinnem.

Eléggé zaklatott lettem. Éreztem a mellkasomban a szívdobogásomat, éreztem a megalázottságot, hogy ilyen pitiáner módon nyúltak le, izgultam, hogy hogy fogom kezelni a találkozást, hogy szedem ki belőlük a pénzemet, illetve kezdtem dühös lenni.

Megérkezve beálltam egy mellékutcába. A #31# kóddal kezdtem a tárcsázást, hogy ne jelezze ki a számomat. Egy géphang mondta, hogy így nem tudják fogadni a hívásomat. Hát jó. Hívtam rendesen. Úgy sem. Ezek szerint letiltották a számomat, nehogy olyan kellemetlen helyzet alakuljon ki, hogy esetleg én megyek ki hozzájuk. Felhívtam a főnökömet, hogy csörögjön rájuk ő, hogy itt a pizzájuk a ház előtt. Neki se sikerült. Abban maradtunk, hogy kopogok a lépcsőház ajtaján, ami amúgy nem hallatszik fel a lakásig, aztán egy idő után eljövök. Épp itt tartottam, és beszálltam a kocsiba, de már elég tettre kész voltam, hogy ne hagyjam ennyiben a dolgot. Dudálni kezdtem a néptelen, sötét utcán. Erre kinézett egy lány. Te rendeltél pizzát? – kérdezem. Ő. Szuper, itt is van. Pont ekkor hívott a főnököm is, hogy már jönnek lefelé.

De jöttek ám. Ugyanaz a csávó nézett ki a lépcsőház ablakán (első hiba), és ugyanúgy mondta, hogy már jön is. Erre mondtam, hogy ok, gyere csak, itt várlak. Ekkor megismert. És a húgát(?) küldte le. A lány első hibáját (összesítve az eddigi másodikat) akkor követte el, amikor a negyven fontot bankjegyek formájában nyújtotta át. A pizza a csomagtartóban volt. A pénzt átvettem, és mondtam, hogy akkor ez a számla most harminchat, amit pedig a srác az ablakból tegnap ellopott tőlem, az még három. Ez összesen harminckilenc. A csaj megrántotta a vállát, hogy akkor vonjam csak le azt a hármat is. (Harmadik hiba). Ezt udvariasan megköszöntem, visszaadtam egy fontot, és mondtam, hogy megyek, és hozom a pizzáikat. Ahogy visszaértem, megjelent egy újabb testvér. Először ellenőrizni akarta, hogy mindent rendben megkap-e, nem „felejtek-e” semmit a zsákban. Micsoda? – kérdeztem – te akarsz ellenőrizni bármit is?! És a szájába tartottam az üres zsákot.

Ezután előhozakodott azzal, hogy neki még jár vissza négy font. Ránéztem a csajra. Az is ráerősített, és mondta, hogy ő negyvenet adott. Mondom az stimmel. És én mennyit adtam vissza? Egyet – azt mondja. De hiszen az szuper, mert harminchat, meg a három lopott font, az harminckilenc. Te negyvenet adtál, úgyhogy akkor minden ok. Erre a csávó azt mondja, hogy neki a bátyja dolgához semmi köze (negyedik hiba – eddig hihettem volna akár, hogy tényleg semmi közük egymáshoz). Akkor küldd le nekem, kérlek, és átbeszélünk mindent. Ezután már azt mondta, hogy ő nem ismer semmilyen Tonyt. (Tony ennek a második adagnak a megrendelője volt, ha nem tudja, ki az, mit ácsorog itt).

Itt egy kicsit megfagyott a köztünk lévő frontvonal. Ő erősködött, hogy neki még pénz jár, én meg erősködtem, hogy tőlem ő már pénzt nem fog kapni. És újra megkértem, hogy küldje már le nekem a bátyját – aki fentről pusmogott, de nem jött le. Amikor a csaj újra az értetlent játszotta, hogy kit akarok én lehívatni, akkor jeleztem neki tagoltam és kissé emelt hangon, hogy azt, akit láttam az ablakban. Rá gondolok, őt akarom itt látni.

A srác következő ötlete az volt, és ebben viszont egyet is értettünk, hogy rendőrt hív. Mondtam, hogy rajta, itt, ezen a helyen várom a zsarukat, és végigbeszéljük az egész kis ügyünket. (Ötödik hiba, hogy pont ő akar zsarut hívni, hatodik, hogy megint – ahogy a zsákba nézéssel is – magából indult ki, és azt hitte, nekem is olyan rémisztő egy rendőr, mint neki. A hatodik az lehetett volna, hogy az sms-ek igazi csemegék lettek volna a kiérkező járőröknek).

Mivel persze ez a felvetés csak egy szánalmas blöff volt, azt mondta, hogy ok, akkor menjek csak vissza. Mondtam, hogy rendben. És jó étvágyat a pizzákhoz, sziasztok. Ezzel beszálltam a kocsiba, és elhajtottam.

Az egész eseménysor közben egyébként egyre jobban éreztem magam. Nálam volt a pénz, nálam volt az erkölcsi fölény – és egyébként a fizikai is. Felspannolt állapotomban erősen kerestem a szemkontaktust, az izmaim készenléti üzemmódban voltak, egyre inkább úgy éreztem, hogy ha ütni kell, fog az menni.

Ahogy távolodtam a kocsival, megértettem valamit, amit soha eddig. Azt ugyanis, amikor például egy teniszező a levegőbe öklöz és eltorzult arccal ordít bele a világba egy bevitt pont után. Én is pont így éreztem, és pont így is tettem. Felcsavartam a rádiót, ahol persze szívesebben hallottam volna mondjuk Judas Priestet, de nem számított igazán, hogy mi szólt, nem is emlékszem rá. Fel voltam villanyozva, és nevetgéltem magamban még percekig.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr295032737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_169510 2012.02.03. 06:05:34

Jól tetted, nehogy azt higgyék az ilyenek, hogy mindent megúszhatnak, én beleköptem volna a pizzájukba, az nem látszik:DDD

Boca 2012.02.07. 22:30:13

Remelem utana visszairtal neki 1 smst h te is jol mulattal a dolgon.

Ismeretlen_35729 2012.02.09. 12:11:19

Megfordult a fejemben, de aztán inkább hagytam, és úriember módjára, visszanézés nélkül elsétáltam a megrendítő erejű ütéstől épp összecsukló ellenfél mellől. ;-)
süti beállítások módosítása