Egy anyuka ült be a kislányával a hátsó ülésre. Telefonját teste részeként kezelte; nem engedte el, lehetőleg a szemét sem vette le róla. Hozzám is úgy beszélt, hogy közben a képernyőt matatta.
Mivel nálam nem szól a rádió, hamar zenéket kezdett keresni, majd hirtelen felcsillant a szeme, és megkérdezte, hogy szeretem-e a What does the fox sayt. Mondom, sose hallottam még, de feltűnt már, hogy mindenki ezt emlegeti.
Semmi gond, mondta a nő, és már rá is keresett. Miközben a kislánya közelebb húzódott a képernyőhöz (úgy láttam, anya és gyermeke közvetlenül nem kommunikálnak), felvezette, hogy ő rengetegszer hallotta már. Olyan fülbemászó. Hát jó, gondoltam, essünk túl rajta, de erős félelmet éreztem, hogy szar lesz. Tudom, előítéletes voltam.
Felcsendült hát a dal, és azt kell, hogy mondjam, hogy minden megvolt benne, ami egy hang- és/vagy dallamsort a szó rossz értelmében olcsóvá, ripacskodóvá és üressé tesz. Fárasztó volt, nem vicces, nem jó – semmilyen szempontból.
Azon kezdtem emészteni magam, hogy miért kell, hogy idiótából legyen ennyivel több, mint értelmes emberből. Hogy lehet az, hogy miután ötször végigpörögtem minden kereskedelmi rádióadón úgy, hogy semmi értéket hordozót nem hallottam, a hatodik pörgetésnél egy betelefonáló hangjába botlok, aki éppen egy orgazmus-lottófőnyeremény kombót él át, és a boldogságtól ordítva köszöni meg a műsorvezetőknek, hogy órákon át a kedvenceit játszották.
Pár héttel később megtudtam, hogy a What does the fox say éppen nekik készült – csak nem pont úgy, ahogy ők szerették volna. Az derült ki ugyanis, hogy a szám egy kísérlet. A kísérlet során akarattal hoztak létre egy objektíve vállalhatatlan, felszínes, sablonos, idióta dalt, amit aztán szervezetten ajnározni, vírusmarketingelni kezdtek.
Az eredmény több, mint háromszáznegyven-millió megtekintés a youtube-on, globális hisztéria, agyonmosott agyak milliói a szárítón. Tehát még egyszer, kicsit másképp: a kísérlet arról szólt, hogy az emberek megesznek-e kétszázötven deka szart műanyag tányérról, ha azt mondják nekik, hogy az pénzistennek tetsző, azaz trendi. És meg.
