Az egyik diákszálláson két srác pattant be a kocsiba. Az utcát, ahova menni akartak, ismertem, de mivel pár nappal korábban összekevertem egy hasonló nevűvel, azért bepöttyentettem a gps-be is.
A célhoz közel egy épületkomplexum állta utunkat, amit vagy jobbról, vagy balról lehet kikerülni. Megkérdeztem, hogy az utca melyik végébe vágynak, onnan megyek. Azt mondták, mindegy. Mentem jobbról, majd befordulva lassan araszoltam végig, várva, hogy jelzik, hogy megérkeztünk. De nem szóltak.
Az utca végén kérdezem, hogy mi van. Erre az egyik azt mondja, hogy direkt a hosszabb úton hoztam őket, ha balról jövünk, épp ide lyukadtunk volna ki. Ez így van – mondom – ezért kérdeztem, hogy honnan jöjjünk, de legyen az, hogy csak az alapdíjat fizetik. Ez tetszett nekik.
Újabb kérdésemre, hogy akkor most pontosan hol is álljak meg, bemondtak egy új utcanevet. Jeleztem, hogy érdemes lett volna ezzel kezdeni – bár a szóban forgó helyről még sose hallottam. Állították, hogy azt az utcát, ahol most vagyunk sose említették, csak a másikat, amiről most hallottam először. Abban maradtunk, hogy innen majd irányítanak.
Innentől kezdve elkezdtünk ötletszerűen menni sarokról sarokra, ők énekelgettek, meg egy kicsit méltatlankodtak, hogy milyen sokáig tart az út. Mikor mondtam, hogy adjanak már valami átfogóbb irányt, az események felgyorsultak, és a végkifejletig már nem volt több hátra negyven másodpercnél.
Az egyik hangosan panaszkodott, hogy másik taxit kellett volna rendelniük. Ugyanekkor megkértek, hagy kanyarodjak be egy utcába, ami egyértelművé tette számomra, hogy egy nem túl kis kör megtétele után elkezdtünk visszafelé menni.
Rákérdeztem, hogy van-e konkrét céljuk, az alapdíjas autókázáson kívül, mire – érdemi válasz helyett – huncut mosoly jelent meg az srácok szája szegletében, de rögtön utána fel is háborodtak, hogy akkor álljak itt meg, ha nem tudom, hova kell menni, nekik ennyi elég volt ebből az utazásból. Ekkor elég intenzív fékezést követően félrehúzódtam a padka mellé, hátrafordultam, és rákérdeztem, hogy ki akartok szállni? Mert részemről nem gond egyáltalán.
Nagyon megbántódtak, és pökhendien kérdezték, hogy akkor mennyivel tartoznak. Mondtam, nekik, hogy ugyan fiúk, ne törődjetek a pénzzel, csak húzzatok a picsába. Most. Ennyiben maradtunk, kiszálltak, én meg értelmesebb fuvarokat remélve továbbgurultam.
