Hát… az eddig már „prímán” abszolvált váltások is szarul mennek sokszor, teljesen kész vannak az ujjhegyeim, meg már a hüvelykem töve is fáj, kiderült, hogy a beégetettnek hitt pozíciók csak fixen vannak – úgy ahogy – beégve, azaz a némítós trükk miatt elfordult kezem nem találja meg a helyét olyan könnyen (azaz rohadt nehezen találja meg), arról nem is beszélve, hogy mi lesz, ha ne adj isten felállva akarnék gitározni (megmondom, mert próbáltam: gond lesz), azaz az a behuzalozás az agyban, amire türelmesen várok, hogy állva, fekve, ülve, odanézve, nem odanézve állandóan rajta legyen a mentális térképemen a gitár nyaka, mintha a testem meghosszabbítása lenne, még kurvára odébb van, illetve per pillanat, mintha távolodna is.