Ne készítsünk káposztalevest. Hagyjuk ezt meg a nálunk szomorúbb éghajlattal megvert németeknek vagy lengyeleknek. Tegyük a savanyúkáposztát egy félreeső helyre, és inkább vágjunk fel pár fej hagymát, aztán dinszteljük meg alaposan. Jelezzük, hogy innen még pörkölt vagy akármi is lehet a dologból.

Ha nem sikerül az elterelés, engedjünk kicsit a nyomásnak, és a megdinsztelt hagymát engedjük fel vízzel. Kérdezzük meg, hogy akkor végül milyen leves készüljön, mert ebbe a lébe még mehet hús, zöldség, akármi. Ha ezzel az udvarias menekülőút ajánlatunkkal is kudarcot vallunk, sóhajtsunk fel, és dobjuk bele a savanyúkáposztát a lébe.

Innentől kezdve – a kőleves készítésénél bevett módszerhez hasonlóan – az előre menekülés stratégiáját kell választanunk. Tegyünk babérlevelet, köményt és feketeborsot a főzetbe, vágjunk fel füstölt sertéscomb darabokat nagyobb miszlikbe, és azokat is öntsük a készülő levesbe. Sózzunk vagy vegetázzunk kicsit utána (a füstölt hús eleve erősen sós), aztán már csak várnunk kell, hogy felforrjon.

Ha ez megtörtént, hagyjuk csak sokáig kis lángon gyöngyözni, a legvégén pedig két kiskanál cukor kíséretében tegyünk bele egy doboz tejfölt, és kevergessük bele alaposan. Így is forrhat még egy kicsit, aztán kész. Végül tálaljuk az elkészült levest, és lepődjünk meg, hogy tulajdonképpen kifejezetten finom lett.