A középkorú hölgy, miután sokáig mindenféle eredmény nélkül kopogtatott a falon, dühösen a hátára lendítette pongyoláját, kivágta a bejárati ajtót, és egyenesen a szomszéd felé indult. Hosszan, recsegve csöngetett, és közben – a nyomaték kedvéért – többször ráütött az ajtóra filigrán öklével.

Hirtelen csend lett, és megszűnt minden mozgás. A nő – mivel előfordult már, hogy egyszerűen nem nyitottak ajtót neki – lenyomta a kilincset, és rögtön be is lépett az előszobába. Balra, a konyhában ijedt arcú fiatalok meredtek rá. Nem törődött velük, szúrós tekintetével a házigazdát kereste.

Jobbra, a nappaliban meg is találta. A fotelből felállás közben megrekedve görnyedt a gyéren berendezett szoba közepén, de körülötte a falakon és a plafonon mászkálás közben megdermedt fiatalok hemzsegtek, egytől egyig az ajtó felé fordított fejjel, és olyan tekintettel, mint akiket halálbüntetéssel fenyegetett szervezkedésen értek.

A házigazda és vendégei arra vártak, hogy a nő megszólaljon, a nő pedig arra, hogy a házigazda vagy valamelyik vendég törje meg a csendet. A nő tétován, lassan megfordult, és csak annyit mondott halkan, inkább csak maga elé, gondolataiba merülve, mint felszólításként, hogy – Nagyon kérem, hagyják ezt abba.

Senki nem válaszolt, de a falakon megkönnyebbült mozgolódás és sustorgás támadt. Az egyik fiú, akinek alig kellett lenyújtóznia egy kép és a falilámpa közül, hogy elérje a CD lejátszót, kicsit felhangosította a csengetéskor elnémított zenét.