A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

A pisztráng

2010. június 16. - suhodminyák

Ahogy úszott a többiekkel, pontosabban tartotta magát az erős sodrás ellenében, eszébe jutott, hogy nem is emlékszik már, hogy került ide, hogy kezdődött az egész. Ahová csak nézett, mindenütt pisztrángokat látott, ezüstös ragyogásuk minden mást eltakart előle. 

A sikamlós testek között leereszkedett a fenékre. Csak köveket talált. Utána előre ment, ahol a víz áromlott be elemi erővel, majd oldalra, ezt követően pedig felúszott a felszínig. Úgy találta, hogy nagyon kis helyen élnek, és amennyit a vékony hálón keresztül a felszínből látott (az eget, a napot, fákat, embereket), abból arra következtetett, hogy a világ nagyobbik része a medencén kívülre esik. 

Hirtelen rossz érzés kerítette hatalmába. Érezte, hogy valami fontos dologra bukkant, valami hatalmasra, valami súlyosra, aminek a megértése talán meg is haladja az erejét, vagy ha megérti, félő, hogy beleroppan. 

Elernyesztette izmait, és hagyta, hogy a sodrás a medence végébe úsztassa. Ott oldalával a falnak dőlt, és engedte, hogy az áramlás odaszorítsa. Csak a kopoltyúit mozgatta, és próbálta felérni ésszel, hogy milyen távlatok befogadására kell felkészülnie, ha az egész világot akarja megérteni, és ha tudni szeretné, hol és mi végre van benne ő. 

Épp azzal szembesült, hogy sorsa alakulásának a mindenség történéseihez viszonyított jelentősége kifejezhetetlenül parányi, amikor egy ember észrevette, hogy valami gond van vele. Gyorsan kiemelte, és a szemétbe dobta, nehogy esetleg megfertőzze a többieket.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr655032521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása