John az egyik angol kollégám. Durvaarcú, és testi sértésért ült. Helyi akcentusa annyira erős, hogy hónapok alatt is alig-alig sikerült javítanom a megértésén. Ha nagyon ismételgeti, amit mond, megkérem, hogy most ezt mondja el olyan lassan, ahogy csak bírja. Ilyenkor végül megértem, de magától soha nem jut eszébe ez a trükk.
Reggeltől délutánig egy kisbusszal fuvaroz mozgássérült gyerekeket. Azt mondja, ez jó érzéssel tölti el. Szabadidejében meg autókat vesz és ad el. Ez engem tölt el rossz érzéssel. Tipikusan az a figura, akitől nem szabad használtautót venni.
Nemrég Amszterdamban járt. Azt mondta, kokain túrára megy, öblösen röhögött, és széles mozdulatokkal, kitágult orrlyukakkal demonstrálta, mit és hogyan fog csinálni. Nem javaslom a kokaint. Elég élénk vagy így is – mondtam neki. A haverjaival és az apjával mentek. Megkérdeztem, hogy hány éves az apja. Hetvenhárom. És neki is ugyanez lesz a program? – kérdeztem egy kicsit meglepődve.
John arca ekkor egészen megváltozott. A szeme a távolba révedt, és olyan szeretettel teli mosoly ömlött szét az arcán, amire korábbi ismereteim alapján képtelennek gondoltam. Á – mondta, és a hangja is lágy, bársonyos lett – apu nem. Nem is mondott többet, csak még mosolygott egy darabig.
Ettől a pillanattól kezdve kedvelem valamennyire. Valamennyire, mert végül is alig értem, a viccei pedig alapvetően nem szórakoztatnak, mert túl egyszerűek. Egy kicsit ő is hasonlóképpen lehet velem, mert úgy érzem, nem igazán értékeli a tréfáimat.
Tegnapelőtt éppen az ablakot kellett pucolnunk, amikor megérkezett a délutáni műszakjára. Amikor nincs futárnak való munka, kapunk helyette mást, csak tétlenek ne legyünk. Azt nem viselik. Inkább dolgozzunk valami értelmetlent, feleslegest vagy kontraproduktívat. Mint például az ablak megpucolása papírkendőkkel és egy spray-vel úgy, hogy délelőtt ugyanez már lejátszódott.
Megérkezett tehát John, fogott egy papírkendőt, és nézni kezdte, hogy melyik rész nincs még kész. Mondtam neki, hogy itt már nincs mit tenni, találnia kell valami mást. Amit ezután a fentiekre utalva mondtam, azt mindenki értette rajta kívül. Azt mondtam, hogy a lényeg, hogy csinálj valamit. Például itt ez a szemetes konténer. Told hátra a raktárba, aztán hozd vissza.
Johnnak felszaladt mindkét szemöldöke, vett egy mély levegőt, és elindult felém. Amikor fölém magasodott, azt kérdezte, hogy nem gondolom-e, hogy ő túl nagydarab nekem. Szerencsére a végén kicsit elmosolyodott, így én is, de azért ütőtávon kívülre léptem. John meg fogta a konténert, és elindult vele hátrafelé. Hogy hozzon helyette egy üreset.
