A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Bizonyítás

2015. december 08. - suhodminyák

Ervin fizikailag érezte a benne egyre növekvő feszültséget. Szárazat nyelt, nyugtalan szívverése mintha hullámokat vetett volna a bőrét lassan befátyolozó nyirkosság filmrétegén. Bátortalanul, támogatást remélve, a többiek felé intett, de senki nem figyelt rá. Egyedül indult hát a ruhatár felé.

Oldalazva vágott át a tömegen, kínosan ügyelve, hogy lehetőleg senkihez ne érjen hozzá. Ez persze nem sikerült, de a manőver így is elfogadhatóan zajlott le: ha nem néz senkire, csak folyamatosan mondogatja, hogy elnézést, akkor jó eséllyel kialakul körülötte egyfajta védőburok, amit a konfliktust keresők talán egyszerűen nem tartanak érdemesnek áttörni.

A pulthoz ért. Látta a kabátját, ott lógott elöl, a harmadik sornál. Ha nem lenne itt senki, a pultra térdelve elérhetné, és már rohanhatna is kifelé, de persze a ruhatáros a helyén volt, és ez egészen más helyzetet teremtett. Nehezebbet. Valahogy mindig minden nehezebb, mint amilyen lehetne.

Csak egy férfi volt előtte a barátnőjével vagy feleségével. A tranzakció akadálytalanul zajlott le, és azok ketten pillanatokon belül kifelé indultak. Ervinen volt hát a sor. Nagyot dobbant a szíve. – Jó napot! Illetve jó estét… elnézést. A kabátomat szeretném, de sajnos… – egy pillanatra elhallgatott, mert elkeseredve konstatálta, hogy hangja a megszokottnál is sokkal fakóbb, erőtlenebb és magasabb, ráadásul fecseg, elnézést kér a semmiért. Megköszörülte a torkát, és folytatta. – Szóval sajnos elvesztettem a bilétát. Biztos akkor esett ki, amikor a pultnál fizettem. Máskor nem eshetett ki. Viszont ez azt jelenti, hogy később meg kell lennie, tehát ez nem konkrét veszteség… – és itt újra elhallgatott.

A ruhatáros sóhajtott egyet. Olyasfélét, mint amilyet kiégett pénztárosok szoktak, amikor meglátják a vásárló kezében a létező legnagyobb címletű bankjegyet. – Melyik a magáé? – kérdezte bosszús unottan. – Az a kék ott, legelöl, innen a harmadik sor legelején – mondta Ervin, és igyekezett úgy mutatni a kabát felé, hogy abból egyértelmű legyen, hogy mennyire természetesen az övé a kabát; bár fogalma sem volt, hogy ezt tulajdonképpen hogy kellene csinálnia, és vajon sikerült-e. A ruhatáros odanézett, és megcsóválta a fejét. – Csinos darab, jó drága lehetett – mondta, mint aki csak elmélázik valami gondolati eshetőségen. Ervin megörült a dicséretnek, de aztán rögtön rájött, hogy ez nem dicséret, hanem célzás.

– Nem tudom, mit csináljunk. Van benne valami igazolványa? – Nincs. – Bankkártya? Munkahely belépő? Bármi? – Nincs. Mindent kivettem. Minden itt van a zsebemben. – Az baj. Ugyanis – fonta karba a kezét a ruhatáros – ezek szerint nem tudja bizonyítani, hogy a magáé – folytatta, és Ervin érezte, ahogy a vér, mintha csak a reményt szimbolizálná, kifut a fejéből – Nem azt mondom, rendes figurának tűnik, de ezzel nem sokra megyünk. A legjobb szélhámosok mind rendes figurának tűnnek. Hát ez bennük a pláne ugye, ettől jók a szakmájukban, hogy úgy mondjam. Meg itt van az is, hogy ez egy elég komoly kabát. Ha valami kikönyökölt régi szar lenne, akkor azt mondanám, hogy oké, nyilván nincs az az idióta, aki pont ezt akarná kitrükközni, de ez… – tárta szét a kezét.

Ervin agya lázasan zakatolni kezdett. Muszáj megoldást találni, az képtelenség, hogy ez a kabát elvesszen. Meg az is képtelenség, hogy szemerkélő esőben, egy fokban menjen haza egy szál pulóverben. Kétségbeesésében hirtelen megszólalt, és magát is meglepte azzal, hogy azt mondta: – Be tudom bizonyítani, hogy az enyém! Van egy használt zsebkendő a jobb zsebében. Nem! A balban! – Na jó. Akkor ezek szerint nem tudjuk, hogy hol. Különben tökmindegy: mit csináljak vele? Vessem össze a DNS-ével? – csattant fel a ruhatáros. – Akkor a korpa sem jó a kabát vállán – mormogta Ervin az orra alá, de hirtelen el is szégyellte magát, illetve beléhasított a félelem, hogy ezt az ostoba, és azonnal elvetett ötletet, amit csak a kétségbeesés mondatott vele, gúnynak veszi a pult mögött álló, és akkor vége mindennek. – Tegye csak ide – élénkült fel mégis Ervin – és én felveszem, és abból látni fogja, hogy ahogy felveszem, az rutin, az egy bejáratott mozdulat, azaz felvettem már ezerszer, látszik, hogy az enyém! – Ó! Ez eddig messze a legjobb ötlete! – derült fel a ruhatáros – Úgyhogy akkor most leakasztom ezt a kabátot, és szépen hátraviszem, és onnan megy majd a talált tárgyak osztályára, és akkor jövő héten majd vissza tud jönni a blokkal, ami a vásárlást igazolja, satöbbi, satöbbi! Már majdnem hittem magának, és akkor megpróbálja bedobni ezt az ócska trükköt?! – sziszegte, az ócska szónál szinte öklendezve az undortól.

Meg is fogta a kabátot, teátrális, és eltúlzott mozdulattal leakasztotta a fogasról, hogy tényleg eltüntesse szem elől. Ebben a pillanatban Ervin meglátta a szöszöket a kabát belső zsebénél. – Várjon! – kiáltotta – Csak egyetlen utolsó esélyt adjon! Tényleg be tudom bizonyítani! – nézett esdeklően a ruhatárosra. – Nézze a belső zsebet! Tépőzáras. Látja a szöszöket? – kérdezte izgatottan, és a ruhatáros komótos, gyanakvó mozdulattal maga felé fordította a kabátot. – Aha…  Azok a szöszök a pulóveremről valók. Mert a kis füllentyű nem fed rendesen, hanem kilóg, és ahhoz hozzáragadnak a szöszök, és nézze! – Ervin bal medencéjét a pulthoz koppantotta, hogy minél közelebb kerüljön a ruhatároshoz, és úgy mutatta – Itt meg a pulóveren látszik, hogy fel van bolyhosodva! És – folytatta hevesen, és érezte, ahogy a vér visszafut az arcába – ez a pulóver narancssárga, és a kabát tépőzáránál meg fogja találni még ugyanezt a színt, és fog még találni pirosat, meg egy kis kéket a rénszarvasos karácsonyi kardigánomról, és szürkét, ami meg… – Elég! – förmedt rá a ruhatáros, mint aki attól tart, hogy a szóáradat elsöpri, és bedönti a többi kabát közé. Komótosan maga elé emelte a kabátot, és alaposan szemügyre vette. – Aha – motyogta az orra alá – Na, akkor jöjjön be a pult mögé – és felhajtotta a pozdorjalapot – és itt mutassa meg azt az országosan híres kabátfelvevési rutint.

Ervinnek majdnem könnyek szöktek a szemébe, szinte szeretetet érzett a ruhatáros iránt, és egyetlen, jóformán ugrásnak is beillő lépéssel a pult mögött termett. A még mindig gyanakvó, de valamelyest már megenyhült férfi visszahajtotta a pult lapját, és átnyújtotta a kabátot. Ervin belebújt a jobb kezével, ballal felhúzta hónaljig, és az addig enyhén berogyasztott lábaival indítva a mozdulatot, lepelként lendítette a kabátot egy képzeletbeli köríven, és annak egy meghatározott pontján egyszerűen beszúrta a bal kezét is, és egy pillanattal később kidugta a kabát ujján. A kabát rajta volt, mintha oda teremtették volna.

Ervin ragyogó arccal, mint aki a bemutatott világszám után járó tapsviharra vár, úgy nézett a ruhatárosra. – Na jól van – szólalt meg amaz – hiszek magának. Ami azt illeti, nem gondoltam volna, de ez, ahogy felvette, ez tényleg meggyőző volt. Na, menjen. – és megint felhajtotta a pult lapját. Ervin kilépett, és szinte futva ment az lengőajtóig. – Köszönöm! – kiáltotta vissza. Egészen visszajött a hangja. Kilépett a szabadba, és legszívesebben tátott szájjal szívta volna tele a tüdejét, hogy kimosson minden feszültséget és kétségbeesést, de tudta, hogy ez szinte bizonyosan megfázással járna, úgyhogy csak felhajtotta a gallérját, behúzta a nyakát, és bujkáló mosollyal a szája szegletében nekiiramodott a fal mentén a buszmegálló felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr738148964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ziggy stardust · http://fagyis.blog.hu 2015.12.08. 15:31:03

mindenkiben van Ervin, és mindenki ruhatáros is

Pic 2015.12.09. 14:39:27

Hát én meg azt mondom így kell kabátot lopni. : ))

Ugyanis a ruhatárosnak igaza volt: A szélhámosok pont ilyenek: úgy néznek ki mint aki... és azt mondják amit te hallani akarsz...

... és bedőlsz nekik!

A ruhatáros nem lett volna szabad odaadja a kabátot bemondásra.

Bizonyíték kell, egy számla, egy fotó... vagy ha tényleg semmi nincs, akkor ha 2 hétig nem jelentkezik érte más, akkor oda lehet neki adni.

Szarul hangzik, de csak így tudja megvédeni a ruhatáros az értékeidet és nem mellesleg a saját valagát.

Mert ha baj van, akkor őt rúgják ki és akkor nem fog ott állni mellette 50 ember, hogy "De máskor olyan ügyes és korrekt volt"

Pic 2015.12.09. 14:42:05

amit elfelejtettem: pontosan ezért hagyok én mindig valamit a kabátban. Persze nem iratot, hanem valami egyéb papírt, apróságot. Pl most egy számla, múltkor egy szemcsepp, stb

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2015.12.09. 16:38:55

@Pic: Szerencsére a szöszök bizonyító erejűek voltak. De legközelebb Ervin is a jobb külső zsebében fogja hagyni az inhalátorát. ;-)
süti beállítások módosítása