Hogy hangsúlyosabb, élettel telibb, az országot újabb és újabb aspektusokból láttató élményekhez jussak, illetve, hogy legyen alkalmam gyakorolni a nyelvet, belém jöttek hátulról.

Hazafelé menet viszonylag gyorsan meg kellett állnom, mert előttem is megálltak. Épp a nyakamat nyújtogattam, hogy vajon mi a veszteglés oka, amikor a már jól ismert csattanó hang kíséretében előre lendültem. Szerencsére ezúttal sem a féken állva várakoztam, viszont azért mégis ráléptem, mielőtt az előttem állónak mentem volna. Egy pillanatig megpróbáltam elhitetni magammal, hogy nem történt meg velem ugyanaz, mint ami már egyszer, de nem ment, hát mégiscsak kiszálltam.

A mögöttem álló, és az ő mögötte állók egyaránt értetlenkedtek, hogy miért szállok ki. Odamentem a figurához, aki azt javasolta, álljunk félre, nem fog elszaladni, megígéri. Elhittem neki, plusz feltételeztem, hogy utána tudok menni, ha arra kerül a sor. Közben megnéztem a kárt, és első ránézésre nem láttam semmit.

Másodikra azt, hogy a lökhárítómon van egy kb. négy-hat centis élesebb bevágás, meg a másik oldalon egy kevésbé hangsúlyos. Az engem utolérőnek a lámpái és a motorházteteje csúszott szét.

A muksó elnézést kért, keresgélt egy kicsit a kesztyűtartóban, aztán – mivel nem talált kárbejelentőt – egy papírt vett elő, és elkezdte felírni az adatait. Felírtam én is, illetve saját ötlettől vezérelve a telefonszámomat is megadtam neki, aztán elváltunk egymástól.

Érdekes volt látni, hogy a figurát egyáltalán semmilyen szinten nem viselte meg a dolog, nem stresszelt azon, hogy csökken a bonusz besorolása, hogy most majd szarakodni kell az autóval, stb.

Én hazafelé indultam, és eszembe jutott, hogy nem írattam le vele, hogy elismeri, ő volt a hibás. Nem sokkal hazaérésem után csörgött a telefon. A manus volt az, megismételtetett pár adatot, meg kért újabbakat – elsősorban a biztosításomról. Veszett fejsze nyele ugyan, de azért rákérdeztem, hogy ugye ez csak ahhoz kell, hogy a papírokat korrektül ki lehessen tölteni, hogy meglegyenek mindkét résztvevő adatai, és hogy ugye az egész az ő biztosítására megy. Mondta, hogy ez természetes. Még párszor felhívott ugyanazokért az adatokért – talán nem tudta elolvasni a saját írását.

Pillanatok múlva sms-t kaptam úgy, hogy a feladó nem egy szükségképp ismeretlen telefonszám volt, hanem a csóka biztosítója név szerint. Tájékoztattak, hogy eljutott hozzájuk az ügy, hogy az ügyfelük elismerte 100%-os felelősségét, hogy adnak egy csereautót, amíg a sajátomat nélkülöznöm kell, és hogy legyek szíves ezen és ezen a számon felhívni őket, hogy a részleteket megbeszélhessük.

Megbeszéltük, hogy személyi sérülés nem történt, hogy hol és mikor esett meg az eset, illetve hogy részemről rendben van-e, ha házhoz jönnek a kocsimért a csereautóval, majd miután megjavították, ugyanezt megteszik fordítva is. Mondtam, hogy rendben. Akkor két órán belül hívnak – ígérte az ügyintéző. Ez nem történt meg.

Másnap viszont igen. Újra megbeszéltük az esetet, fixáltuk, hogy legyen az, amiben tegnap is maradtunk, stb. Innen egy kicsit összefolynak az emlékeim, mert hívtak a biztosítótól, hívtak a szervizből és ezen kívül még valaki még valahonnan, akiről végül is fogalmam sincs, hogy ki lehetett. Ő csak annyit kérdezett (már a sokadikként), hogy személyi sérülés történt-e. Még épp meg tudtam adni a nemleges válaszomat, mielőtt megszakadt a vonal. Többre nem volt kíváncsi valószínűleg, mert többé nem hívott.

A telefonbeszélgetések egyébként kitűnő eszközei a nyelv gyakorlásának, ugyanis a hívók egy része dialektust beszél, és amikor visszakérdezek, hogy mit is mondott, akkor – ahogy az egy szigorú, de igazságos nyelvtanárhoz illik – nem csökkent a tempón, nem próbál szinonimákat használni, nem próbál jobban artikulálni, hanem addig tart a dolog, amíg ha beszarok is megértem, hogy mi van. Én közben nem érzem igazán komfortosan magam.

Végül abban maradtunk, hogy 19-én jönnek az autómért (előtte megbeszéltük, hogy abszolút járóképes). Annyi kérdés merült még fel, hogy az én biztosítóm kiterjeszti-e automatikusan a kölcsönautóra a biztosításomat. Mondtam, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy ilyet tenne. Nem gond – mondták – akkor majd ők biztosítják.