Miután belefáradtam a némítós lefogásokba, átálltam a pentaton skála gyakorlására, meg eszembe jutott, hogy elhanyagoltam a powerchordokat is. Valószínűleg alapvetően a skálázás miatt történhetett, hogy míg korábban komoly gondot okozott, hogy a nyakon a törzs felé haladva egyre sűrűbben jönnek az érintők, így nem tudtam fix tartással átcsúsztatni az ujjaimat, azaz mellényúlkáltam, ez most megy magától, és értetlenül, de örömmel látom, ahogy az ujjaim ezt saját hatáskörben megoldják.

Amikor aztán ebbe belegémberedtem, visszatértem a némítós játékhoz, és ott is komoly haladást észleltem, ráadásnak meg egész jó dallamtöredékeket fedezek fel, és úgy látom, hogy a különböző pengetési mintázatokat is hamar tudom produkálni, sőt, én magam is kísérletezek velük, és már van olyan, hogy egymással jól együttműködő akkordokkal – szűk határok között, de – jóformán improvizálok.

A következő kihívás a C és F7 környéki váltások korrekt begyakorlása az új lefogással, ami főleg az utóbbi esetében elég tartósan tűnik lehetetlen közelinek. Ugyanígy a suspended D-k, meg A-k is erősen kihívásosak az új kéz és ujj tartással: a korábban már profinak tűnt kisujjamnak alig van helye, és minden más kézporcikám is úgy van beerőszakolva a helyére, hogy a kisujjam már moccanni is alig tud. Na de volt ez így korábban is, és sikerült kikecmeregni belőle.

Adós vagyok továbbá magamnak a rettegett F-ből és F-be akkordváltásokkal is. Viszont még 13 lecke, és a végére érek a kezdő tanfolyamnak, aminek a vége felé olyan címeket láttam, mint alap blues improvizáció. Most jutottam el oda, hogy már érzem, hogy be kell állíttatnom a nyakat, illetve a húrmagasságot, mert kezdek nem én lenni a szűk keresztmetszet.