Már régen szemet szúrt nekem ez a nagyhangú, otrombán törtető, kellemetlen bugris. Most, hogy a humorába is bepillantást nyerhettem valamelyest, élete hátralévő részében kénytelen lesz az iránta érzett mély megvetésemmel együtt élni. Helyzetét – érdemtelenül – megkönnyíti, hogy nem állunk semmilyen kapcsolatban, így erkölcsi ítéletemről valószínűleg soha nem fog tudomást szerezni.

A menzán egy kollégája érkezett először a pénztárhoz, fél lépéssel lemaradva pedig egy szintén a trióhoz tartozó lány. A manus megállt, és jelezte a lánynak, hogy nyugodtan álljon elé. A lány egy mosollyal megköszönte a kedvességet. Kicsit később a bugris a dobozukban megérdemelten elrohadt burleszk filmeket idéző vigyorral az arcán bevetődött az elsőként érkező srác elé (de érthetetlen módon még a lány mögé), hogy „ugye milyen duplacsavaros paréj tréfa lenne, ha kierőszakolnám, hogy engem is magad elé engedj?”. Aztán felcsillant a szeme. Rájött, hogy a tréfa így és éppen ebben a pillanatban érte el a csúcsát, és akkor már ott is maradt a kollégája előtt.