Bárhova utazom, mindig igyekszem (és nem eredménytelenül) úgy szemlélni az adott országot, hogy képes legyek befogadni az eltérő gondolkodásmódot, megérteni a miénktől különböző szempontokat. Ezért számomra is szokatlan, hogy erre érzek késztetést, de a következő sorokban Jordániát fogom bírálni.
Egy hátizsákos turista szemszögéből az országok, ahova eddig ellátogattam, osztoztak abban a tulajdonságukban, hogy az emberek – Magyarországon elképzelhetetlen – kedvessége mellé a szolgáltatások nyújtásával kapcsolatban egy kis esetlegesség, sutaság kapcsolódik. Igyekeznek a kedvünkben járni, ráadásul nagyon szimpatikusan, emberien teszik, de nem azok mentén az alapelvek és/vagy célok mentén, mint amit mi „európai értelemben vett”-nek nevezünk.
Egyiptomban pl. lemosták az asztalunkat, de abból a vödörből, amiből előtte felmostak, majd felálltak az asztalra ablakot mosni, ami miatt persze újabb teendők adódtak, és ez így ment körbe és körbe. Indiában semmilyen körülmények között nem akarták azt mondani, hogy valami nincs, hanem hoztak helyette rossz színű, méretű, jellegű árut, hátha rábólintunk. Minden arab ország tele van fémdetektor kapukkal, amin viszont simán át lehet menni akár két páncélöklöt egyensúlyozva, a kutya nem ellenőrzi. És sorolhatnám az adott helyzetben sokszor nehézséget okozó, de inkább bájos, mint igazán bosszantó helyzeteket.
Azért nem bosszantóak, mert hangulati aláfestését adják az adott országnak, a könnyedség érzésével ajándékozzák meg az embert, és messze nem utolsó sorban teszik ezt úgy, hogy olyan alacsony árakkal dolgoznak, amelyek mellett valódi túlzás lenne „európai szintű” szolgáltatásokat elvárni.
Jordánia – ha sarkosan akarok fogalmazni – két világ hátrányait egyesíti. Egyrészt tetszőleges város főterén rosszul ápolt ló lehet rövid láncra kötve, körös-körül pedig savanyú fos szag és építési törmelék. Másrészt egy kóláért vagy teáért (vagy akármiért) csuklás nélkül elkérnek annyi pénzt, mint bármelyik nyugat-európai főváros turisták által legszívesebben látogatott negyedében.
Ehhez társul az – az egyébként arab környezetben nem ismeretlen – jelenség, hogy lépten-nyomon megpróbálják lehúzni az embert, átverni a váltópénzekkel, a nagyságrendekkel. Mindezt olyan otromba módon, hogy ha nem fogadjuk el pl. a taxis által kínált többszörös árat, sértődötten, kövér gázzal hajtanak tovább ahelyett, hogy a nullánál többet jelentő normális áron vállalnák a fuvart. Turistát nem hajlandóak tisztességesen kiszolgálni.
A többiekkel arra jutottunk, hogy Jordánia elindult azon az úton, hogy igazi turista célponttá váljon. Az áremelő lábbal már léptek kettőt-hármat is, de a színvonal láb még nem mozdult meg.
