Szinte minden gyógyszerre ráírják, hogy szedése időszakában kerülni kell az alkoholfogyasztást, aztán az ember mégis megkockáztatja, és – mivel egyáltalán semmi nem történik – kiderül, hogy egyszerű jogi aktusról van szó, és csak azért szerepel a tiltás a dobozon, hogy még egy véletlenül egybeeső mellékhatás fellépésekor se legyen érdemes beperelni a gyártót, hiszen ők szóltak. 

Pár éve három próbát is ki kellett állnom, mire rájöttem, hogy az antibiotikum, amit szedtem, valóban nem tolerálja az alkoholt. A karácsonyi forgatagból próbáltam forralt borba menekülni, de mindegyik alkalommal perceken belül olyan erős tünetei törtek rám a másnaposságnak, hogy már magamtól kezdtem fogalmazni azt a biankó vallomást, amit azonnal aláírtam volna az elkövető számára kipontozott részen – szóljon bármilyen bestiális bűncselekményről is –, ha csak öt százalék esély is van rá, hogy jobban leszek tőle. 

Egy volt évfolyamtársamnak nem kellett háromszor próbálkoznia, mire bizonyosságot szerzett az alkoholtilalom jogosságáról, hanem rögtön megértette, hogy a figyelmeztetést komolyan gondolták. 

Mielőtt a randevúra indult volna, leecsetelte az ínyét, ami az utóbbi időben kezdett szép lassan visszahúzódni a fogairól. Az étteremben aztán bort rendelt. Perceken belül rá kellett döbbennie, hogy amit túlzó nyáltermelődésnek hitt, az az ínyéről a fogsor teljes szélességében alácsorgó olyan masszív vérpatak volt, mintha épp kezét hátrakulcsolva tépett volna szét egy antilopot.