Ma fakó tort ülhettem az önkormányzatnál. A parkolási engedélyemért mentem el, és életemben először – igaz, pitiáner – hasznot húztam belőle, hogy mindig igyekszem előre gondolkodni, a rendelkezésemre álló információk alapján felkészülni arra, ami vár rám.

Az alagsor 3 elé érkezve kezemben tartottam a pillanatokkal korábban befizetett csekk feladóvevényét, a forgalmi engedélyt, a személyi igazolványomat, a lakcímkártyámat, és a kitöltött, aláírt kérelmet.

Megkérdeztem a biztonsági őrt, hogy – annak ellenére, hogy gyanús külsejű készüléket a környéken nem láttam – nem kellene-e sorszámot húznom valahol. – Nem – mondta, majd egyszerűen mehetek, amikor sorra kerülök.

Pár másodperc múlva kinyílt az ajtó. Az ügyintéző rajtam, az utolsón kívül, három embert talált ott. Egyet, aki nem tudta még kitölteni a papírját, egyet, aki azon gondolkodott, hol láthatta utoljára a forgalmi engedélyét, meg egyet, aki azt hitte, hogy tollat is hozott magával. A csekket egyikük sem fizette be még.

Kizárásos alapon én következtem hát. Egy perc alatt túlestünk a hivatalos procedúrán, és az ücsörgőket hátrahagyva boldogan törtem ki az épületből. Nekem olyan kevés elég.