Megnéztem a Ratatouille-t. Csak két dolgot szeretnék megjegyezni vele kapcsolatban. Az egyik, hogy számomra a csúcsjelenet egyértelműen az volt, amikor a patkány által készített ratatouille ártatlan gyermeki létébe röpítette vissza a rettegett étteremkritikust. Elképesztő, hogy a Pixar mennyire jó az ilyesmiben.

A másik dolog a patkányok. Nem lepődtem meg ugyan, de érdekes volt átélni, hogy a patkány, patkány a konyhában, majd – végül, de nem utolsó sorban – a patkányok százai a konyhában ív önkéntelen viszolygással töltött el.

Tudom, nem szép, de nem lennék képes jó szívvel azt hazudni, hogy nekem semmi bajom a patkányokkal, hanem rögtön ott kezdeném, ahol folytatni szokták az ilyesmit a „de” után.