Itt egy nyolcéves kocsinak (a miénk ennyi), de szerintem már egy hatévesnek is évente kell műszaki vizsgát tennie. Van egy csomó műhely, ahol ezt megcsinálják a hatóságilag szabott áron. Az interneten azt is meg lehet nézni, hogy pontosan miből áll egy ilyen vizsga, mit kell a vizsgáztatónak ellenőriznie, és mi számít jónak és nem megfelelőnek.
Jelentkeztem is egy helyre, ahol egy kedves hölggyel beszéltem meg telefonon, hogy mikor mehetek. A megbeszélt időpontban egy kedves úr fogadott. Azt mondta, hogy kis csúszásban vannak, ezért a kezdéssel sajnos késni fog kb. öt percet, majd kisvártatva – az időpont előtt hat perccel – beállt a kocsival, és nekilátott a dolgának.
Én ott toporogtam a környékén. Valószínűleg ez is lehetett az oka, hogy hihetetlen alapossággal látszott dolgozni, amitől bennem olyan érzések jöttek fel, mintha kilenc évesen várnám haza anyámat a szülői értekezletről: nehogy kiderüljön valami. Sajnos kiderült. A bal hátsó felni szemmel nem látható, de forgatás közben már egyértelmű tojásjegyeket mutatott. A vizsga nem sikerült.
A hatósági ár 55 font. Ez a szerelő 40-et kért, ami ellen nem tiltakoztam. Mivel a projekt megtervezésekor kalkuláltam azzal, hogy nem megy minden simán, a műszaki (itt MOT a neve) még érvényes volt további vagy másfél hétig. Így szabadon távozhattam azzal, hogy tíz munkanapon belül visszajövök a kijavított hibával, és nem kell fizetnem az újabb átvizsgálásért.
Az alapszabály abból indul ki, hogy az ember a műszaki lejártának a napján viszi a kocsiját. Így egy nap múlva kell visszavinni kijavítva, vagy ott kell hagyni megcsináltatni, és tíz munkanap alatt vizsgaképes állapotba hozni.
Persze tanácsot kértem a szerelőtől az üggyel kapcsolatban, és ő a környéki bontókhoz irányított (és térképet is nyomtatott hozzájuk), hátha ott találok felnit. Nem találtam. Felkattintottam az eBay-re, és ott volt rögtön. Meg is rendeltem, másnap (szombaton!) meg is jött. Még gumi is volt rajta, de szintén jelzésig kopott, úgyhogy vettem rá egy jó állapotú használtat, és megint bejelentkeztem műszakira. (Ebben az országban nem probléma, ha négy különböző gumival jár az ember. Rá is kérdeztem, hogy nem kell-e tengelyenként ugyanolyannak lenniük, és így egy jobb hátsó is beruháznom, de szinte a kérdést sem értette a szerelő).
Újra megnézték a kocsit. Ilyenkor már csak arra mennek, amivel gond volt. Ehhez képest alaposan megnézte az összes kereket. Rájöttem, hogy azért, hogy nehogy csak helycserés támadással operáljak azt feltételezve, hogy csak a bal hátsóra csodálkoznak rá. Nekem eszembe se jutott magamtól, de jó ötletnek tartom – bár ezek szerint hiába ötlöttem volna ki magamtól.
Nevezzük szerencsének, hogy érkezésemkor egy korábbi gyanúm – miszerint tulajdonképpen lassúdefektes a jobb első kerék – bizonyossággá volt. Ezt is megcsináltattam. Azt mondta a figura, hogy ezért fizetnem kell. Én meg azt, hogy tudtam, hogy ezt fogja mondani. Jót mosolyogtunk a saját viccelődésünkön, de aztán tényleg fizettem.
Kaptam egy tanúsítványt, meg egy másik hasonló papírt, csak narancs színben. Ez utóbbi arra való, hogy a vizsgáztató felsorolja azokat a dolgokat, amik a műszaki szempontjából irrelevánsak, de az üzemeltető érdeklődésére számot tarthatnak. Kopó fékek, öregedő gumiharangok, stb.
Nálam volt az eredeti, hasznavehetetlen felni is, rajta a hasznavehetetlen gumival. Megkérdeztem, hogy van-e tippje, mit kezdhetnék vele. Elmondta, hogy nála sajnos nem maradhat, mert fizetnie kell az elszállítatásért, de ha én elviszem egy szeméttelepre, az ingyen van. Megint a netet bújta, de a kinyomtatott térképpel a kezében arra jutott, hogy az nem jó semmire, ezért megfordította és maga rajzolt egy útvonaltervet a másik oldalára.
A kézi térkép teljesen világos volt, ezzel együtt nem találtam közeli kapcsolatot közötte és a valóság között, ezért rövid bolyongás után feladtam, és hazafelé indultam azzal, hogy majd otthon, a net előtt alaposabban kivesézem a témát. Eközben elhaladtam a szeméttelep mellett. Visszafordultam és behajtottam.
Egy óriási telep bontakozott ki előttem. Szeméttel teli hangárok sorakoztak végig, aztán az út a telep szélén emelkedni kezdett, hogy a végén jobbra kanyarodjon, és az egész telep fölé magasodjon hátulról, a másik végén meg leereszkedjen, és a kijárat felé vezessen. Itt álltak a különböző konténerek. Volt ott minden. Papír, használt elem, textil, fém, azon belül sörös doboz, de a felnire szerelt gumi helyét nem találtam. Szerencsére megláttam egy ott dolgozó szakembert, aki már maga is kérdezni akarta, hogy mi van velem. Mondtam neki, hogy van egy kerekem. Adja csak ide – mondta, és elvette tőlem – majd én gondját viselem – tette hozzá, elbandukolt a betonkorlátig, és átdobta rajta. Én mondjuk csak a fal tövébe támasztottam volna rövid hezitálás után, de ez kétségtelenül elegánsabb mozdulat volt.
