Ma koradélután az úton az egyik autós megunta, hogy olyan régóta az egyik irányba megy, és elhatározta, hogy most már a másikba fog. Egy kereszteződésnél, ahol jobbra lehet fordulni, vagy egyenesen továbbmenni, alaposan alá is szedte a kormányt balra, és a sínekre fordult várakozni. Szemből még bőszen jöttek, keresztből meg száznyolcvanas pulzussal bűvölték a nekik még piros lámpát az úrvezetők, hogy mikor lőhetnek már ki. A srác kétségkívül abba az embertípusba tartozott, aki ha a legkisebb kópéságot is elköveti, pillanatok múlva azt kénytelen észrevenni, hogy rendőrök figyelik a botlását.
Most is így történt. Két, széttárt kézzel csodálkozó zsaru gurult mellé egy rendőrautóval, és kérdezték, hogy mi van. A srác rögtön kipattant, és nagy igyekezettel vizsgálgatni kezdte a bal első kereket, mintha azzal nem stimmelne valami. Ahonnan én láttam, úgy tűnt persze, hogy a komplett futómű makkegészséges, még élesen balra fordulni is lehet vele. A rendőrök viszont megették ezt a végtelenül olcsó trükköt, és odébbálltak, mert Istennek hála, a kerék végül tényleg rendben volt.
Innentől kezdve persze bizonytalan lábakon álló teória az egész, de mégis azt gondolom, hogy ha valamilyen sorstragédia folytán rendőr lennék, akkor se tolerálnám jól, ha hülyének néznek. Ebben az esetben például, ha nekem azt mondja a sofőr, hogy gyanús volt valami, ezért félreállt, akkor azt kérdezném, hogy de az Isten szerelmére, a sínre? Ahelyett, hogy jobbra fordult volna, ahol ott, azon a kieső íven biztonságosan lehet dekkolni, vagy akár a sávjában maradt volna vészvillogóval? Aztán sajnálattal értesítettem volna, hogy a jelek szerint annyira ostoba, hogy engem a halálom napjáig mardosna a lelkiismeret-furdalás, hogy ha valaha még egyszer volán mögé ülne. Úgyhogy kérem is szépen a jogsit, meg szükség lesz a személyire, amibe belehúzunk szépen egy sárga csíkot, és odaírjuk, hogy ki lesz a szerencsés, aki majd a továbbiakban döntéseket hoz maga helyett. Ezen kívül lesz akkor – a biztonság kedvéért – egy soron kívüli műszaki vizsga, meg most egy tréler.
Az egész pechszériát pedig megállíthatja mindössze annyival, hogy egy segítő kérdésemre (ami így hangzana: na de most komolyan…) azt mondja: Túljöttem, és vissza akartam fordulni. Ja, értem! – mondanám én. Akkor itt be kell menni jobbra, aztán a füves placc mögött, a visszafordítónál balra, és a kanyarodósávon már irányban is van visszafelé. A teljes kör hetven méter, és – ha balra megfogja a lámpa – harminchárom másodperc. Legközelebb pedig legyen óvatosabb, mert egyrészt úgy látom, nem az a szerencse fia típus, másrészt a Darwin díjjal nem jár pénz, mert a nyertes amúgy sem tudná felvenni. Viszlát.
Jól van, na. Nem lennék jó rendőr.
