Mindenki tudni véli, hogy a szűz kéz szerencsét hoz. Én sima búvármaszkkal először az Ócsa környéki bányatóban nézegettem a víz alatti világot, aztán sok-sok évvel később, részben a tanfolyam keretében, különböző tavakban merültem készülékkel. Mégis úgy tekintettem, hogy az adriai első merülésem is magától értetődően első volt a maga nemében, így minden további nélkül alkalmazható rá a szűz kéz teória.

A tengeri fűvel benőtt területekkel kapcsolatban a tapasztaltabb búvárok azt tanácsolják, hogy gyorsan álljunk onnan odébb, mert nincs ott semmi látnivaló (az a sziklák, korallok környékén keresendő). Én mégis varázslat hatása alatt álltam. A kristálytiszta vízben megélt igazi háromdimenziós élmény hatása alatt. Kezdeti ügyetlenedéssel persze, de játszottam a szintezéssel, a szinte fehér iszap fölé ereszkedtem közvetlenül, kerestem az apró élőlényeket, figyeltem a tengeri fű hullámzását.

Egyszer csak egy búvárcomputer került a szemem elé. Heves izgalmat éreztem. Ahogy közelebb úsztam, láttam, hogy ez egy, nem hogy működőképes, de effektíve működő készülék, az értéke alighanem több százezer forintnál. A kezembe vettem, a szűz kezembe, és boldogabb voltam, mint bármelyik karácsonykor életemben, nevetnem kellett örömömben, hogy az arcom rést vetett maga és a maszk közé. Amíg megszabadultam a feleslegesen beáramló víztől, a computert addig sem eresztettem.

A további nevetést üggyel-bajjal visszatartva emeltem fel a tekintetemet, hogy boldogságomat megoszthassam a többiekkel, mert egyedül nem bírtam vele. Ekkor láttam meg Lacit a látóterem kellős közepén. Csupasz csuklóját markolászva forgott saját tengelye körül, és a tengerfeneket pásztázta fürge, ideges pillantásokkal. Enerváltan emeltem feléje a talált kincset. A következő pillanatban minden boldogság, ami pár másodperce még az enyém volt, átpártolt hozzá. Az övé volt a nyerő sorrend: elveszteni és megtalálni. Nem fordítva.