Úgy készültem, hogy az angol, illetve a londoni múzeumok lélegzetelállítók. Különösen ez a hír járja a Science Museumról meg a Natural History Museumról. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy nagyon-nagyon jó mindkettő, és tényleg csak egy paraszthajszállal marad el attól, hogy tátott szájjal bénuljon le az ember.
A Science Museumban az tetszett leginkább, hogy elképesztő mennyiségű tökéletesen megőrzött régi és muzeális autójuk, repülőjük és minden egyéb műszaki ketyeréjük van. Érződik, hogy a hagyományőrzés, a dolgaik megóvása jól bejáratott érték. Tetszett az is, ahogy az elvont tudományost összehozták a mindennapival. Meg a nem mindennapival.
Például kiállítottak különböző pórul járt fém darabokat, amikről egy feleletválasztós kis gép kapcsolóit nyomogatva kellett eldönteni, hogy milyen fizikai illetve kémia behatás miatt lettek olyanok, amilyenek. Vagy egy stilizált, plexiből készült emberi testbe ágyazva mutatták be, hogy milyen anyagokat, miért és hogyan használnak fel az emberi testben, a pacemakertől kezdve, a csípőprotézisen át a sarokcsont-pótlásig.
A Natural History Museumban igen komoly hangsúlyt fektettek a dinoszauruszok bemutatására. Nagyon tetszett az a technikai megoldás, hogy nagy transzparensekre írták fel a legfontosabb tényeket, érdekességeket egy-egy fajjal kapcsolatban. Ügyes húzás az is, hogy egy-egy kisebb kiállítási egység különböző részein ugyanazokat a messziről is jól olvasható szövegeket helyezik el, így szinte bárhol, bárhány másik bámészkodó mögött állva is sikerül összeolvasni mindent.
Ennél egyébként egy jobb megoldást ismerek. Azt, amikor az ember fülhallgatót vesz fel, és az egyes helyszínekhez érve megnyomja az ott szépen feltüntetett számot, egy kellemes hangú narrátor pedig elmondja, hogy mit lát. Ez elsőre túlzó kényeztetésnek tűnhet, de aki tizenkettes betűméretű féloldalas összefoglalókat bogarászott mondjuk tíz órán keresztül, annak már nincs ereje az ilyesmit visszautasítani. Angliában egyébként egy ilyen megoldással sem találkoztam, pedig komolyan mondom, hogy létezik.
Az emlősök, meg a víziállatok is tetszettek persze. Főleg a bálnák elképesztő mérete hatott rám, de – talán rám jellemző módon – két olyan állat lett a kedvencem, akik egy-egy különös tulajdonságukkal okoznak meglepetést. Az agyaras őzhöz egyébként nem fűztek semmi magyarázatot, úgyhogy csak a saját hipotézisemmel tudok szolgálni, miszerint a fagyos földet lazítgatta speciális fogaival, hogy jobban hozzáférjen a zuzmókhoz, magvakhoz.
A másik favoritom hasonlóképpen meglepő, mint az, hogy a hangyák a saját tömegük hányszorosát tudják elcipelni, csak ez az evés előtt - evés után összehasonlítás valahogy még jópofább.
Szóval az angol múzeumok nagyon jók, de a legnagyobb dobás az bennük, hogy – az első diploma megszerzéséhez hasonlóan – ingyen vannak. (Ez alól kivételek az ideiglenes kiállítások). Innen úgy tűnik, hogy a művelődés és tanulás elé lehetőleg semmilyen akadályt nem akarnak gördíteni. Újságokban is láttam hirdetéseket, ahol különböző tanfolyamok sikeres vizsgázóit állították példaként azok elé, akik még csak most készülnek (tovább)tanulni, és így valami frankó álláshoz jutni.
