Három félrészeg csóka ült be. Nem volt kedvem beszélgetni velük, mert azt gondoltam, hogy aligha lehet közös témánk (és igazam is volt). Aztán mégis beszélgettünk. Először azt kérdezték, hogy mióta vagyok kint, utána az időjárásról vetettek fel valamit, majd amikor a melyik csapatnak szurkolsz kérdésre azzal választoltam, hogy nem érdekel a foci, az egyikük felsóhajtott, és összeröhögtek mind a hárman, hogy nincs több ötletük arra, hogyan indíthatnák el a beszélgetést.
Nekem csak ekkor esett le, hogy amit Kate Foxnál olvastam arról, hogy az angoloknak néhány jól meghatározott, bejáratott módja van arra, hogy beszélgetésbe elegyedjenek, szó szerint értendő. Az időjárás és a foci körülbelül a két legvaskosabb sablon, a mióta vagy kint pedig szintén dobogós a taxisofőrökkel való beszélgetések kezdetén.
Erről egy másik utasommal is beszéltünk. Most ő is ugyanott taxisofőr, ahol én. Csak épp kihagyott pár hetet, de most nekilát heti hét órában dolgozni. Vett egy vadonatúj C Mercit direkt ezért, lesz mit ledolgoznia.
Alapvetően kellemetlen figurának tűnt az elején, a kérdései olyan hangulatot teremtettek, mintha vallatáson lettem volna. Legjobb védekezés a támadás: én is kérdezgetni kezdtem. Ez nem várt módon tetszett neki, és nagyon szívesen válaszolgatott. Beszélni akart magáról. Kiderült, hogy rendőr volt Londonban. Ott ismerte meg a feleségét, élete nagy szerelmét. Ő is rendőr volt. Aztán egy napon szíven szúrták.
Utasom ezután többször idegösszeomlást kapott, nem látott semmit, ami értelmet adott volna az életének. Azt mondta, hogy nem büszke rá, de megpróbálkozott az öngyilkossággal is. Közben persze nem dolgozott, és a rendőrség az értésére adta, hogy ez nem is nagyon fog már összejönni. Ő maga mondott fel, így ment elébe annak, hogy kirúgják.
Imádta a munkáját, most is szívesen visszamenne, mert volt, ami volt, most már túl van rajta. De ő többé már nem lehet rendőr. Kap heti ötven fontot. Ez nagyjából egy szerény ember kosztköltségét fedné be, úgyhogy dolgoznia kell persze, csakhogy munka meg nincs, akárhogy is keresi. Így lett taxis.
Közben persze a közös dolgunkról, a sofőrködésről is váltottunk pár szót: ki mikor dolgozik, hány napot, hogy igazodik el a városban, satöbbi. Eközben kérdezte, hogy mióta vagyok kint. Ezzel kapcsolatban több mondanivalóm is volt, így messzebbről kellett kezdenem. Azt mondtam, hogy általában hajnalban kezdek, mert akkor… De itt rögtön félbeszakított. Ilyet soha ne mondjak. Rendőrként és a fuvarozó oktatáson frissen végzettként is azt javasolja, hogy az ilyenkor kötelező választ alkalmazzam: épp most kezdtem. Így kisebb eséllyel szúrnak le a napi bevételem reményében.
Ezt persze tudom magamtól is, így is csinálom, na de egy ex-rendőrnek és jelenlegi kollégának… Persze ki tudhatja biztosan, hogy mi igaz, mi nem. Legalábbis rendőrként biztos így gondolkodik az ember.
Mióta vagy kint, kérdezte a következő utasom. Fél órája, mondtam. Nem is emlékszem, hogyan, de vele is beszélgetésbe elegyedtünk. Ő sem talál munkát. Így lett biztonsági őr éjszakai klubokban. Felemlegettem neki egy korai utasom esetét, aki szintén ezt a foglalkozást űzte, amíg rá nem lőttek, és hogy húsz éve még hazament, akit hazaküldtek, de ma már fegyverrel jön vissza.
Így igaz, mondta az utasom. Amikor hazaküld valakit, indul a számláló, hogy az mikor ér vissza, mi lesz nála, és kikkel jön. Ha sikerül legyűrni, rendőrt kell hívni. A diszpécser megítéli a helyzet komolyságát, aztán beállítja az ügyet a sorba. Ha egy órán belül nem érnek ki, el kell engedni a tagot. Addig a hátán térdelnek a lapockájához húzott karját csavarva.
Egyébként vettem magamnak egy késszúrás-álló mellényt is. Meg egy kevlár szövetű kesztyűt, mondta a srác. És a munkáltatód kifizette – kérdeztem a választ persze sejtve: Nem. Megvette maga a katonai kellékek boltjában. Nem baj, mondtam, megérte a befektetést, figyeld meg, hogy egyszer még meg fogja menteni az életedet. Egykedvűen, de azzal a szomorkás mosollyal a szemében, ami végig ott volt, de csak most tűnt fel igazán, válaszolt, hogy biztos benne, hogy megérte, mert már csak eddig is kétszer mentette meg az életét: kétszer próbálták meg leszúrni. A srác nem lehetett több huszonkettőnél.
Észrevétlen váltással, de törvényszerűen terelődött a beszélgetés egyéb lehetőségek irányába. Munka nincs persze, ezért az ilyen irányok száma igen szerény. Neki rokonai élnek Ausztráliában. Gazdálkodók. Most a vízumára vár, aztán utazik, ott fog dolgozni. A napsütést szereted, kérdeztem. Imádom!, mondta, és először mosolyodott el.
