Özvegy Mikó Istvánné az ablaknál olvasott, de bármennyire is a családregény volt a kedvenc műfaja, nem tudta átadni magát az élvezetnek. Feszültnek érezte magát. Gondolatai újra és újra kizökkentek a könyv sodrából, hogy aztán a fejét béklyózó feszültség okát kutatva a semmibe vesszenek.

Vagy tízszer olvasott vissza, hogy felvegye az elejtett fonalat, de a legtöbbször az derült ki, hogy alighanem már oldalakkal korábban lemaradt valamiről. A regény szertefoszlott a számára, a fantázia világának kapui bezáródtak előtte.

Nagyot sóhajtott, letette a könyvet maga mellé a csipketerítőre, levette olvasószemüvegét, és szemeit behunyva erősen megdörzsölte orrnyergét. Egy darabig csak ült a fotelben, és várt. Várta, hogy eszébe jusson, hogy kiderüljön, mi nem hagyja olvasni. De hosszú perceken át nem jutott semmire.

Felállt, és járkálni kezdett. Tagjai ropogva, lassan engedelmeskedtek. Elsétált a lakás egyik végéből a másikba, közben kibámult az ablakon. Ahogy léptei alatt recsegett az évszázados parketta, hirtelen rájött, hogy mi nem stimmel. A csend. Nem szokott csend lenni. Meggyorsította lépteit, és a Lenhossékék felőli falhoz sietett.

Odatapasztotta a fülét, de nem hallott semmit. Tölcsért formált két tenyeréből, és megismételte a műveletet. Ezúttal meghallotta, ahogy a kisebbik gyerek azt a pokoli zenét hallgatja megint. Özvegy Mikó Isvánné minden figyelmét a bántó zajnak szentelte, és vagy egy percig hallgatta mozdulatlanul, kéztölcsérével a falhoz lapulva.

Aztán elvette a kezeit, és csak a fülét szorította a falhoz. Még mindig hallotta. Egy lépéssel eltávolodott a faltól, majd lassan, szinte lopakodva egyre messzebb és messzebb, de az énekes szinte artikulálatlan hörgése, a gitárok halálsikolya, a csontjain koppanó dobok mégis vele maradtak.

Özvegy Mikó Istvánné megállt a szekrénynél, ahol pongyoláját tartja, amiben a szemetet szokta levinni, illetve amiben a szomszédba szokott átmenni, hogy csavarják lejjebb azt a sátáni zenét, de a sok koncentrálástól túl fáradtnak érezte magát, úgyhogy mély sajnálattal maga iránt leroskadt a fotelbe, és a most már jól hallható zajzenétől körüloldalogva kezébe vette a könyvet, és elmélyülten olvasott sötétedésig.