Amíg legújabban azon dolgozom, hogy kicsit koherensebbé varázsoljam azokat a riffjeimet, amikben az egyhúros pendítéseket akkordokkal kombinálom (azaz a kéthúros pendítések felé tapogatózom), addig is konokul gyakorlom a régieket, és időnként előfordul, hogy el is jutok valahova.

Írtam már, hogy a legtöbbször türelmetlen vagyok, és egy-egy riffet már akkor felveszek, amikor 1.) még nem forrta ki magát és 2.) amikor még nem játszom jól. Ebben az esetben mindkét tényező fennáll, itt viszont úgy érzem, hogy a kiforrottság azért haladt előre.

Arra is rájöttem, hogy sokszor nincs értelme egy dallamötletet csepegtetni, azaz minden körben hozzáadni egy-egy újabb részletet, azt feltételezve, hogy így milyen szépen bomlik ki a dallam, hanem oda kell tenni mindent, ami van, mert így alkot egy szerves egészet. Vagy részt.

Ennek, az itt másodiknak linkelt dallamnak az esetében ez pont nem igaz, de újabban szoktam találni egy többé-kevésbé épkézláb végződést is. Innen kéne tudnom elrugaszkodni és ráérezni valami ívre vagy koncepcióra, ami lassan elindít a dalban gondolkodás felé a szimpla riff alapúságról.