Gomolyog itt Angliában egy ügy egy ideje, ami pár ismerős eleme dacára kissé másként alakult, mint ahogy nálunk szokás.

Egy szokványos, kutyákkal és gyerekekkel fotózkodó konzervatív politikus – nyilván szintén PR szándékkal – biciklivel akart a miniszterelnök rezidenciájára gurulni, de az ott posztoló rendőr leállította azzal, hogy ezt valamilyen szabály alapján nem szabad. Ebből vita lett, aminek során a politikus gyakorlatilag leparasztozta a rendőrt. Erre ugyan a latin plebs szót használta, de ez valamiért a köznépnél ugyanúgy kicsapta a biztosítékot.

Történt ugyanis, hogy két másik rendőr kiszivárogtatta a dolgot egy bulvárlapnak (őket hipp-hopp ki is rúgták), az újság megírta a történetet, Mitchell meg tagadott mindent, és felháborodottan beperelte őket. A következő pillanatban megbukott mint politikus. Le kellett mondania, a karrierjének vége lett egy pillanat alatt – egyelőre nem tudni, mennyi időre.

Az ügy a bíróságon folytatódott két évig, és most lett vége. Hangfelvétel nem készült, úgyhogy a bírónak a vallomások, a körülmények és valószínűségek alapján kellett döntenie. Úgy döntött, hogy az egyes elemek valószínűsége abba az irányba billenti az ügyet, hogy a parasztozás megtörtént.

A bíró olyanokat említett, hogy a szóban forgó rendőr híresen becsületes, és múltja makulátlan (ezek ugye egy politikusnál nem értelmezhető kategóriák – teszem hozzá én), meg hogy a videofelvételen látszik, hogy a politikus kikel magából, ami könnyen elképzelhetővé teszi, hogy csúnyábbat mondott, mint ami belefér, meg azt is, hogy erre aztán a lehiggadás után nem, vagy nem pontosan emlékszik.

Feltűnt, hogy az üggyel foglalkozó műsorokban mindig azon van a hangsúly, hogy Mitchell parasztozott, és az szót sem érdemel, hogy ezek után még volt pofája beperelni az ezt leközlő lapot. Szerintem az első tízpontos parasztság (és egyúttal az őszinteség ritka megnyilvánulása), a második viszont egy száznegyvenhat pontos arcátlanság.

Más. A BBC4-en David Cameron miniszterelnök egy beszédéből vágtak be részletet. A többi politikushoz hasonlóan nála is a mozgó száj árulja el, hogy hazudik, aki azonban a hangjára is figyel, az tudja, hogy van abban a tettetett, fáradtságot nem ismerő, az ország jobbítására törő elszántságban valami mélyen gusztustalan, igazán undorító aljasság, ami tényleg csak a politika környékén fordul elő.

Az épp a kocsiban ülő négy egyetemista közül az egyik, a hátsó ülésről, nem emelt hangon, de szinte tapintható, vágyódó érzelmi töltettel mondta, hogy szívesen töltene hosszabb időt azzal, hogy üti Cameron arcát, és még csak bele se fáradna. Soha. (I would never get tired punching his face).