Az utóbbi időben egyre több helyen láttam, hogy az évszázadokat, meg a budapesti kerületek neveit nem római számmal írják, hanem egyszerűen arabbal. Első reakcióm a felháborodással vegyes szomorúság volt, ahogy láttam, hogy egy cizellált hagyomány átadja a helyét a hallás után tanulók módszerének, mintha a hagyományos ceruzafogásról állnánk át a marokra fogásra.
A második gondolatom meg az volt, hogy ezzel az érzésemmel vajon mennyire különbözöm azoktól a száznégy éves emberektől, akik afölött keseregnek, hogy ma már senki nem tud olyan latin idézeteket, amiknek amúgy a magyar fordítása tökéletesen kifejezi az eredeti jelentéstartalmat.
A harmadik gondolatom: semennyire.
