Amikor a gondok kezdődtek a szemétszállítással, már mindenki tudta, hogy ez nem elszigetelt eset, hanem a rendszer működéséből fakad, de amivé a többi aggasztó tendenciával összevegyülve ez az egész vált, azt ilyen mélységében nem sokan látták előre.
Először bevezették a szingapúri mértékű bírságokat a szemetelésre, aztán meglepő gyorsasággal megjelentek fejvadászok, akik a bírságolást intézik. Ezt a nevet ők maguk használják, az utcán nem így hívják őket, de most – látva pár rosszul elsült „szubjektíve negatív véleményes” ítéletet nemrég – fölösleges kockázat lenne leírni, hogy hogyan. Az egész valahogy nem teljesen hivatalos, ez nem egy állami szerv, hanem gondosan kontrollált számú magánvállalkozók köre. Bekerülni úgy lehet, hogy már eleve negyedik körös vagy, azaz a harmadik körösök után jössz, akiknek a húsz százalékot vissza kell osztanod.
Kismester G-vel előző nap ünnepeltük, hogy a sintértelepről való kiváltásának az utolsó részletét is befizettük. Már régóta fizetni kell azért, ha egy kutyát ki akarsz hozni az elaltatás elől. Persze iszonyúan visszaesett az „örökbefogadás”, és megugrott az altatások száma, viszont valamennyi pénz így is befolyik, aminek a visszaosztás utáni része úgy-ahogy eltart egy nagyon szűk réteget.
A lényeg, hogy Kismester G többet evett a szokottnál, így mikor átment rajta az ünnepi menü, a mások oldalon is többlet jelentkezett. Csakhogy nem egyszerre, hanem két részletben. Én hülye mindig több zacskót hozok, de most csak egy volt nálam. Átkutattam minden zsebemet, de még egy használt zsebkendőt se találtam.
Eleve nem szívesen csinálok ilyesmit nyilvánvaló higiénés és kulturális okokból sem, de nem tagadom, hogy legjobban a fejvadászok aggasztottak. Történetesen pont tudom valakitől, aki a Nemzeti Terror-Védelmi Hálózatnál dolgozik, hogy gond van a „tetthelyre” rálátó kamera meg a Központi Állampolgári Adatbázis adatkapcsolatával, tehát reális esélyem van megúszni a dolgot, ha nem kapnak konkrétan rajta – gondoltam.
Hazamentem. Az úton csak egyvalakivel találkoztunk, de már jóval a balra fordulás után. Megdicsérte Kismester G-t, hogy milyen aranyos, megsimogatta, beszélt hozzá, stb., már túlzásba is vitte. Megintcsak hülye voltam. Úgy örültem a hibás kamera által kapott egérútnak, hogy az teljesen elaltatta a veszélyérzetemet. El kellett volna húznom, ahogy megláttam azt az embert.
Másnap hajnalban csipogott a telefonom. Ezeket mindig hajnalban küldik, és ugye hiába némítom le a telefont, ennek a hangja nem letiltható. Rögtön tudtam, hogy az előző napi esettel lesz kapcsolatos az értesítés.
Úgy is volt. A férfi, aki megsimogatta Kismester G-t, fejvadász volt. DNS mintát vett a szőrből, amit profi mozdulatokkal, feltűnés nélkül sodort le, majd mintát vett a produktumból is. Szerintem amúgy nem tudta eleve, hogy mi voltunk, hanem csak adatot gyűjtött, és a minták összefuttatásánál találata volt.
Ennyit erről. Mínusz négyszázezer forint, mínusz százhúsz pont meg az értesítés a munkahelyemnek. Most fejből nem tudom, hogy utazás-engedélyezés, meg igénybe vehető szolgáltatások köre szempontjából a mínusz százhúsz az egyenlegemből az most melyik sávot jelenti, de mindegy is, mert a mínusz négyszázezerről tudom: nem lesz pénzem semmire.
Lehet, hogy furcsa, minél többet gondolkodom rajta, annál kevésbé tudom eldönteni, hogy az-e, de a legjobban az zavar, hogy valami célhoz kötöttségre hivatkozva a munkahellyel nem közlik, hogy miért kaptam a büntetést, de a mértéke meg olyasmi, mint amit például a feleségem félholtra veréséért kapnék (mármint elvileg, mert ezt pont nem annyira használják). Így, hogy én nem tudhatom, hogy ki vagy kik a cégnél az ilyen adatok kezelői (akiknek a foglalkoztatója az állam, de a fizetésüket a cég állja), de ők a központi rendszeren keresztül beállíthatnak nekem korlátokat béremelésre, meg előmenetelre is, így eléggé eszköztelen vagyok…
De nem is ez zavar. Az én korlátaim már régebbről, még tulajdonképpen az átmenet előttről adottak, már a nyitóegyenlegem eleve sok mindent eldöntött. Engem az zavar, hogy ezek akár rosszabb embernek is gondolhatnak, mint amilyen vagyok. Nekem számít, hogy mit gondolnak rólam… Valami szánalmas, perverz oknál fogva azt akarom, hogy szeressenek?
Vagy igazából mindenki azt szeretné, hogy szeressék, és akkor ebben nincs is semmi igazán különös? Ebben az átmeneti korszakban valahogy nem tiszta, hogy mi számít normálisnak és mi nem. Jó, végülis ettől átmeneti, nem? Illetve tulajdonképpen nem is tudom, hogy ez még az átmenet, vagy most már ez van, amiben élünk. Várjál, ha így teszem fel a kérdést...
