Emlékszem, hogy gyerekkoromban hogy megdöbbentem, amikor a bibliai történetet hallottam arról, hogy isten megkérte Ábrahámot, hogy legyen már olyan kedves és szúrja le a saját egyetlen fiát a kedvéért. Megdöbbentett a kérés, de még inkább az, hogy az a szerencsétlen idióta teljesítette is volna.
Akárhogy gondolkodtam önállóan, akárhány felnőttől kérdeztem meg, hogy mi volt ez az egész, nem sikerült megnyugtató választ kapnom. Próbára tették a hitét. OK. És akkor most jó? Szempont esetleg, hogy Izsáknak hogy jött le ez az egész gyakorlat? Meg nem lehet istent elküldeni a picsába, mint mondjuk egy főnököt, aki törvénytelenségre akar rávenni minket?
Aztán később persze rájöttem, hogy a tanmese végtelenül egyszerű és praktikus üzenetet hordoz: Csináld, amit mondok [Ábrahám], ne gondolkodj, csak higgy bennem, én majd intézek mindent. Neked, kis barátom [Izsák], meg különösen kuss, amúgy meg hallgass apádra, legyen bármekkora barom.
Nagyon hasznos, ha az ilyen „gondolkodásmód” széles körben elterjed egy társadalomban, mert akkor az emberek irányításával nincs gond, föntről az úgynevezett okosok megmondják nekik, hogy mit kell hinni, meg miről nem kell önállóan gondolkodni. (Semmiről).
Így, a józan paraszti ész kikapcsolásával lehet gördülékenyen működtetni olyan rendszereket, ahol bekapcsolt józan paraszti ésszel rögtön kicsapódna a biztosíték, hogy például ne alakítson egy országot egy maroknyi akaratos idióta a személyi kifizetőhelyévé. Ábrahám attitűdjét magunkévá téve viszont egyáltalán semmilyen gond nincs az ilyesmivel, sőt, még kérünk belőle.
