Úgy hallottam, hogy most már tényleg rosszra fordul az idő. Éppen akkor, amikor felújítás miatt elzárták a házban a gázt, így melegvíz és fűtés sincs az elkövetkezendő bő két hétben. Meg aztán az utóbbi időben többször is előfordult velem, hogy a munkahelyemtől térben és időben is távol, rutinszerűen a zsebemhez nyúltam, hogy nálam van-e az adott esetben teljesen felesleges dolgozói belépő kártyám. (És nálam volt).

Szóval minden egy irányba mutat: Húzzak el innen Szíriába és Jordániába.

Ezúttal nem viszek szeszt, mert úgysem vagyok képes néhány napnál tovább folytatni a preventív ivást, inkább majd fosok. (Ez ellen az alkohol sem védett meg végül is egyik utazásom során sem). Olvasni Arthur Koestlertől viszem a Párbeszéd a halállal című regényt. (Eredeti címe a magyar kiadásban csak az alcím rangig vitte: A spanyol testamentum). A telefonomat – a busz utakra és egyéb üresjáratokra, amikor nem lesz kedvem vagy tehetségem olvasni – feltöltöttem metállal, rockkal, ’70-es, ’80-as évekbeli slágerekkel, technoval, klasszikus zenével, és olyanokkal, amikről el sem tudom képzelni, hogy mi lehet a műfajuk.

Persze nem ezektől tervezem jól érezni magam, hanem a naptól, a kultúrától, a történelmi emlékektől, az emberektől, a szokásaiktól, a kajától, a tengertől, meg még majd kiderül, mi mindentől.