Ahogy a groteszk sikoltásszerű görcsös belégzés vérfagyasztó hangját meghallottam, azonnal felugrottam, és a dohányzóasztalt felrúgva rohanni kezdtem a konyha felé, mielőtt még bármi felvillanhatott volna az agyamban. A képek a kiömlő vérről, a csak a bőr által tartott, lefittyedő ujjakról, az irháig égett bőrfelület négyzetmétereiről csak rohanás közben kezdek el záporozni lelki szemeim előtt. De akkor visszatarthatatlanul.

Ahogy pár másodperccel a velőtrázó fájdalomkiáltás után az ajtó helyén függő fagyöngyöket szétcsapva, a torkomban másodpercenként hármat robbanó szívvel berontottam a konyhába, a feleségemet a mosogatónál találtam, ahogy szétömlő mosollyal nyugtázza, hogy a nagyanyjától örökölt – amúgy pénzben kifejezhetetlenül parányi értékkel rendelkező – sótartót mégis sikerült a csípőjével a szekrényhez szorítania, mielőtt leesett volna a kőre.