Franz érezte, hogy követik. Éles tekintet égette a tarkóját. Nem változtatott a sebességén, csak ment előre, majd váratlanul befordult egy csendesebb utcán jobbra, és a szeme sarkából a mögötte jövőket kémlelte. A sétálóutca forgatagából egy piros kosztümös nőt, egy kopott farmeres srácot és egy vászonnadrágos, pulóveres férfit azonosított.

A nő nem lehet az – gondolta Franz – a diák esetleg, a férfi még inkább. Megszaporázta lépteit, és azok mindhárman tartották az iramot. Franz most hirtelen balra fordult. A nő ment tovább egyenesen, a tinédzser és a férfi azonban a nyomában maradtak. Megint meggyorsította lépteit, de aztán megállt egy kirakatnál, és észrevette, hogy a fiú bement egy lemezboltba. Csak pár járókelő lézengett az utcán. A férfi is megállt, és egy pillanatra összetalálkozott a tekintetük. A vászonnadrágos zavartan a föld felé irányította a tekintetét.

Franz gyanúja meggyőződéssé vált. Folytatta az útját. A férfi tétovázni látszott, idegesen körülnézett, talán keresett valakit. Pár elfecsérelt pillanat múlva Franz után indult szapora, nyújtott léptekkel. Az üldözött nyugalmat erőltetett magára, és szinte megparancsolta lábainak, hogy ne rohanjanak. Egyenletesen lépkedett, de szíve a torkában dobogott. A vászonnadrágos ütemes lépésekkel követte.

Az utca egy még néptelenebb szakaszához értek, a távolság egyre fogyott közöttük, Franz már nem nézett hátra, csak gyalogolt, és a következő zebra zölden lépő fényemberkéjét bámulta olyan erővel, hogy az zsizsegve mozdult meg szemei előtt. Franz lépett egyet, az üldöző lépett egy kicsit nagyobbat, Franz közeledett a lámpához, a férfi még gyorsabban falta a távolságot. Még vagy nyolc méter volt hátra, amikor a zöld emberke villogni kezdett.

Franz nem változtatott a tempóján, úgy közelített a zebrához, mintha mi sem történt volna, majd egyszer csak tiszta erejéből rohanni kezdett, át a zebrán, a villogó zöld jelzés fényében, óriásikat szökellve, és épp elérte a túlpartot, amikor a lámpa pirosra váltott, üldözője pedig ugyanebben a pillanatban ért a zebra onnansó feléhez.

Hirtelen megtorpant, még a karjával is köröznie kellett kettőt, hogy előre ne bukjon. Franz egy lopott pillantással nyugtázta, hogy hirtelen kiötlött terve működött, és az ajándékba kapott időt kihasználva tiszta erejéből rohant tovább. A vászonnadrágos szemei kikerekedtek, ökölbe szorított kézzel topogott felváltva a piros lámpát és a rohamosan távolodó Franzot bámulva. Franz pedig rohant, rohant a következő sarokig, ott be jobbra, és egy átjáró-ház kapuján beesve végleg eltűnt üldözője szeme elől, aki még mindig a pirostól megbéklyózva állt, és csak tehetetlen dühéből felszakadó kiáltása reményvesztett hanghullámait tudta a megmenekült után küldeni.