A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Több rossz kisfiút is el kellett már vinni a doktor bácsihoz

2014. június 23. - suhodminyák

Úgy jött ki a lépés, hogy a múltkori történetem ihletője állandó kuncsaftom lett – legalábbis amíg az iskola tart. Reggel, mikor meglátom az utcanevet, már tudom, hogy ő lesz az, a házszámra is emlékszem: 86. 

Az első két alkalommal megkérdezte, hogy találkoztunk-e már. Először azt mondtam neki, hogy nem, másodszor azt, hogy igen, éppen tegnap. Az ajtó már nyitva van, mikor begurulok a parkolóba, a kisfiú másodpercekkel később megjelenik, odasiet a kocsihoz, bekopog, és megkérdezi, hogy ülhet-e előre. Mondom neki, hogy felőlem igen, csak kösse be magát. Így is tesz, aztán elkezd sebességet váltani (mire én persze kinyomom a kuplungot) és ülést állítani. Megtanultuk, hogy melyik sebesség hol van, hogy akiknek hat sebességes autója van, az jó eséllyel csak felvág – bár én is tudnék egy hatodik fokozatot használni. Azt is tisztáztuk, hogy az „R” a hátramenet, és nem az ötödik után jön. 

A műszaki alapismeretek elsajátítása után általában megjelenik a bátyja vagy öccse, ránézésre képtelenség megmondani, melyik a fiatalabb. Szerintem kétpetéjű ikrek. Szóval a másik srác csendes, csak akkor szól, ha kérdezik, vagy fontosnak érzi, amit mondani akar, vagy baromságnak tartja, amit a fivére épp mondott vagy kérdezett. 

Az elől ülő megállás nélkül beszél. Ami az eszébe jut, kimondja. Elmondja, hogy milyen húsokat evett (birkát még nem). Megkérdezi, hogy én milyeneket ettem. Elmondom neki. Akkor belemegyünk a részletekbe (közben megérkezik az anyjuk, beül hátra, és elindulunk). Azt kérdezi, hogy a McDonaldsban szeretem-e a nem tudom már milyen kaját. Mondom neki, hogy én a McDonaldsba csak vizelni járok, esetleg iszom egy kávét, és neki is ezt javaslom, persze a kávé elhagyásával. 

Felvilágosítom, hogy amit ő ott csirkeként eszik, az nem egészen az, plusz rengeteg sót és cukrot töm magába, amitől csak még szomjasabb lesz, így az újabb üdítő kikönyörgésével úgynevezett ördögi körbe hajszolja magát. Erre a zöldségekről kezd kérdezgetni, és egyúttal elmondja, hogy ő melyikeket szereti (gyakorlatilag mindegyiket), mire én mondom neki, hogy az jó, mert a legkülönfélébb vitaminokkal vannak tele, plusz könnyű és finom, tiszta haszon az egész. 

Mi a helyzet a sajtokkal – kérdezi ekkor. Szeretem-e. Nagyon is, mondom, és ő is hasonlóképpen van vele, majd elkezd konkrét márkákat sorolni, hogy melyikkel hogy állok, úgyhogy megpróbálom elvágni a dolgot azzal, hogy a gyümölccsel keverteket nem szeretem, ami rögön fölveti a kérdést, hogy van-e valami problémám a gyümölcsökkel általában. Nincs. Neki se, sőt. 

De nem mindenki van ezzel így, mondja, és terhelő vallomást tesz az öccsére, aki képtelen megérteni, hogy a mind a zöldség, mind a gyümölcs finom. Hirtelen az is eszébe jut, hogy az öccse még a sajtot se szereti. Az öcs elmormol egy kurvaanyádot a bajsza helye alatt, én meg elmondom, hogy a sajtban az a pláne, hogy fehérje és kalcium is van benne, azaz arra is jó, ha távlatilag izmosak szeretnének lenni, és a csontoknak is a hasznára válik. 

Az anyja és az öccse végig néma. Alighanem ez adatik meg nekik a közös légtérben töltött időből, amikor nem őket faggatja vagy árasztja el a fejéből kijövő dolgokkal. Áttérünk az optimális útvonal megbeszélésére, illetve a konkrét útvonaltervre. Minden kanyart előre bemond – ha épp nem jut más eszébe, ha igen, akkor azt mondja. 

Az út kábé tíz-tizenkét percig tart, de a reggeli forgalommal súlyosbítva annyit vesz ki belőlem, mint egy hat órás műszak. A napok alatt lassan rájövök, hogy még akkor a legkevésbé fárasztó, ha én magam diktálom a témát, illetve én beszélek. 

Arra jutok hát, hogy a legjobb, ha egy mesével kötöm le a figyelmét. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, aki megállás nélkül beszélt, és még olyan is volt, hogy – igaz, nem alaptalanul, de – megvádolta a testvérét. Hiába könyörgött neki az anyukája, meg az öccse, csak nem hagyta abba a dumálást. (Ja, egyik alkalommal rímet faragott arra, hogy „el fogunk késni, de ezt csak viccből mondom”, és ezt elismételte nagyjából harmincszor). 

Nem volt hát más választása a kisfiú szüleinek, hanem elvitték a srácot a doktor bácsihoz, aki már előkészített szikével, valamint tűvel meg cérnával várt rá. Felvágta a kisfiú kis ajkait fent is, meg lent is, aztán összetapasztotta őket, és jól bevarrta a tűvel meg a cérnával. Ha csak simán összevarrja, azt könnyű visszacsinálni, márpedig a kisfiú szülei kiszámolták, hogy a kisfiú hat éves létére már lebeszélte azt a mennyiséget, ami az egész életére volt szánva.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr636405447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása