A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Az áramlás részévé válni

2008. november 11. - suhodminyák

 

Mindig nehéz visszatérni az ilyen egzotikus szabadságokról. Inkább folytattam volna ott, ahol abba kellett hagynom, mert a végére jöttünk bele igazán, erre haza kell jönni, és visszasüppedni azokba a problémákba, amelyek maguktól nem oldódtak meg időközben. Ráadásul az első napokban olyan hatások érnek, mintha itthon lennék idegenben, és pl. Szíriában érteném jobban, hogy mi történik körülöttem.

 

Szíriában is úgy közlekednek, mint a világ hozzánk hasonló részein kívül mindenhol: tülkölnek, villognak (hogy jelezzék: jövök!), sávval, lámpával nem törődnek, csak előre néznek (mert aki hátulról jön az úgyis tülköl és/vagy villog), és soha nem állnak meg (mert biztos, hogy van még egy kis hely, ahol előrébb lehet jutni). Ebben a felállásban a gyalogos a legjobban teszi, ha a nagy áramlás részévé válik, lelép az úttestre, és határozott jeleit mutatja, hogy merre akar haladni. Az autósok ezt látják, és ők is kisebb kormánymozdulatokkal jelzik, hogy pl. balról szándékoznak kikerülni, vagy a gáz elvételével, hogy úgy kalkulálnak, hogy át fogok menni előttük, stb. Tehát érezzük egymást, figyeljük egymás mozgását és annak megfelelően alakítjuk a sajátunkat.

 

Hétfőn reggel – a Földgolyón elfoglalt aktuális pozíciómat, és az engem körülvevő kultúrát egyaránt tévesen felmérve – a fentieknek megfelelően indultam munkába. A zebra előtt tíz méterrel láttam, hogy jön még két autó, majd egy kicsit nagyobb kihagyással egy harmadik. A járda külső szélén haladva elengedtem a két elsőt, aztán leléptem, és srégen az elválasztó vonal felé vettem az irányt, hogy a szemből jövő, épp a zebrától induló kocsit még elengedjem. Az értette is, hogy mire gondolok, de a hátam mögül érkező blokkolva fékezett, noha nem voltam az útjában, csak az úttesten. Fékeztében kiordibált, és hibás tippet adott le édesanyám foglalkozását illetően, majd kövér gázzal átment a zebránál tipródó gyalogosok előtt, hogy hat méterrel később újra intenzíven fékezhessen a szomorkásan ott ácsorgó kocsisor mögött.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr355032016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása