A határon az első magyar szavakat egy figurától hallottam, aki egy Shell kártyát lobogtatva oktatta a Mol kút dolgozóit arról, hogy nyugaton minden milyen simán megy ahhoz képest, ami ebben az országban folyik.

Ha Angliában kéne elképzelnem egy hasonló esetet, akkor a bezzeg részbe a németeket helyettesíteném be. Lépten-nyomon abba a véleménybe ütközöm, hogy a német autók jobbak az angoloknál, hogy a német szolgáltatások kiforrottabbak és jobban működnek, hogy a németeknek versenyképesebb az iparuk, életszerűbb az oktatásuk, és egyáltalán: mindenben jobbak, mint az angolok.

A téma annyira átszövi az életet, annyira sok helyről és összefüggésben hallottam már, hogy teljes nyugalommal ki merem jelenteni, hogy – a nagyon is helyes viszonyítási pont használaton túl – itt már kisebbrendűségi komplexusról van szó, a németek mániákus bálványozásáról, beteges méricskéléséről. Azért én is gyanakszom, hogy a németek mindent egy kicsit jobban csinálnak…