Olvasom a karácsonyra kapott könyvet az angolok viselkedésének, szokásainak rejtett(?) mozgatórugóiról. (Watching the English – The Hidden Rules of English Behavior; azaz az én szabad fordításomban: Az angolokat szemlélve – Az angol viselkedés rejtett szabályai).

Az első téma persze az időjárásról való megszállott beszéd. Nem lepődtem meg azon, hogy ennek nem sok köze van az időjáráshoz, hanem egyszerű jégoldó funkciója van: így kezdenek el beszélgetni az emberek, vagy csak egyszerűen egymás tudomásra hozzák, hogy akár hajlandóak is lennének beszélni egymással, még ha erre az adott esetben nem is fog sor kerülni. De legalább egymás létezését elismerik.

Az viszont új volt nekem, hogy az egyébként kérdésként feldobott indító mondatot cáfolni vagy relativizálni otrombaság – legyen bármilyen képtelenség is a kérdésként megfogalmazott állítás. Azaz, az „Ugye milyen napos időnk van ma?” kérdésre csak egyetértőleg lehet válaszolni, és semmiképpen sem úgy, hogy „Nem mondanám kifejezetten naposnak” vagy hogy „Napos?! Barátom, gyere el hozzánk, ha kemény napot akarsz látni. Futnál a napernyőig, asszem”.

Meglepődtem azon is, hogy ha emberek találkoznak egy bárban, akkor szó sem lehet róla, hogy bemutatkozzanak. Az amerikaiakat hozzák fel elrettentő példának, akik egyből kezet nyújtanak, bemondják a nevüket és hozzáteszik, hogy mivel foglalkoznak. Ez pont három hibapont. Egytől egyik kritikusak.

Bemutatkozni úgy kell, hogy mikor már mindenről volt szó, és eltelt mondjuk két óra, és az ember hazafelé indul, egyszer csak megkérdezi, hogy mit is mondtál, hogy hívnak? Mire a másik tudja, hogy nem mondott semmit, de nem is erről van szó, hanem arról, hogy elhangzott az a formula, ami az értelmétől megfosztva, rituálisan azt jelenti, most jön a bemutatkozás. Szóval elárulja a nevét, majd a kérdező – mintegy mellesleg – odaveti a sajátját, és már ott sincs.

Ugyanígy: rákérdezni, hogy te mivel foglalkozol, olyasmi, mint fitymaszűkülettel gyanúsítani valakit. Úgy kell korrektül eljárni, hogy pl. az ember – az időjárás téma után, vagy ha vagány, bevállalós, akkor helyette – felveti, hogy bolondokháza, ami reggel a városba vezető úton folyik. Maga autóval jár dolgozni? – teszi hozzá. A másik erre tudja, hogy itt a foglalkozás lesz a kérdés, és ezért nem tehet mást, mint ad egy jelet, egy kapaszkodót, azaz azt mondja, hogy egyetért (mert nem cáfolhat), de szerencsére ő csak a kórházig megy. – Ó, maga orvos? – hangzik a kérdés, aminek most van itt az ideje. További csavar, hogy amikor találgatni kezd az ember, a magasabb státuszú irányból kell közelítenie, de ez nem tart sokáig, mert a kérdezettre nyomás nehezedik innentől, hogy valljon.

Az egészhez hozzátennék még annyit – azoknak, akik nem járatosak a társadalomtudományok módszertanában –, hogy persze nem minden esetben zajlanak le a fentiek szerint az események, és ha valamelyik szabály sérül, nem azt mondják a megbántottak, hogy ez a tetű ellentmondott nekem, noha ez híresen bunkóságnak számít, hanem „csak” kényelmetlenül érzik magukat, úgy érzik, hogy valami nincs rendben a helyzettel vagy a másikkal. Pl. az egyet nem értés azt sugallhatja nekik, hogy a másik nem kedveli, nem akarja kifejezni a szimpátiáját, hajlamos a bajkeresésre, stb.

Erre mondok egy szerintem magyar hasonlatot, hogy jobban érthető legyen, illetve mert ezt az egészet azért írom, hogy ezt végre elsüthessem. Nekem az a gyanúm, hogy nálunk sokszor a panaszkodás, a nehézségek említése melegíti be a feleket, helyezi őket közös platformra. Jó pár éve Bence egy mezőgazdasági vállalkozóval igyekezett üzleti kapcsolatba lépni. A nagygazda állt az ég aljáig tartó földjei szélén, és a Napot eltakaró Jonh Deere traktorok és kombájnok árnyékából sóhajtott. – Hát, mink is a mezőgazdasággal küszködünk…

A fentiek fényében lehunyt szemmel, lassan és részlet-gazdagon képzeljük el, hogy reagált volna az úr, ha Bence nem csak mosolyog a dolgon, illetve azon, hogy lesz mit mesélnie, hanem elkezdi megnyugtatni a panaszkodót, hogy nézzen csak körül, és legyen bátran boldog és elégedett, hogy mi mindent ért már el, ráadásul gondoljon csak bele, hogy sokak élete és megélhetése valódi pokol az övéhez képest.