Általában szívesen idézem fel magamban a Csupasz pisztoly egyes jeleneteit, de ha úszás közben teszek így, annak szomorú apropója van.
Ma minden eddiginél többször történt meg, hogy egy idősebb úr várakozott a medence végén, majd a benyúlásomat megelőző másodpercet gondosan kivárva indult el lehetőleg úgy, hogy szemből (azaz mögöttem) máris érkezzen valaki mire én őt előzöm (mert mögötte dekkolni nem fogok), és végül ketten rúgkapálhassanak felháborodva, hogy négy centiről bizony rájuk hullik pár csepp víz abból, amit magam körül kavarok.
A kedves emlékeim közül felmerülő jelenetben Drebin és helyettese, Ed ülnek egy autóban, és feszülten merednek egy jelvevő készülék képernyőjére. A szignál egyre erősebb, egy piros pont közeledik a kijelzőn a kocsijukat szimbolizáló piktogram felé; a valóságban pedig Nordberg csúszik be egy elszabadult görgős szerelő deszkán a kocsi alá. Taposs bele! – kiáltja Drebin a becsapódás pillanatában, Ed pedig le is padlózza a gázt, de olyan magától értetődően, mintha bármi értelme lenne annak, amit Drebin parancsolt neki. Szegény Norberg meg a görgő deszka és az alváz közé szorulva száguld velük egy újabb, általa elszenvedni rendelt baleset színhelyére.
A filmbéli és a megtörtént eset között az a megrázó különbség, hogy míg Frank Drebin kitalált figura, addig a rossz pillanatok mestere hús-vér idióta. Azok – a tőle különböző – emberek, akik életképesek egy más emberek által is lakott vagy látogatott környezetben, rendelkeznek azzal az egyébként oroszlánok és farkasok által is birtokolt képességgel, hogy belássák, nem egyedüli létezői az univerzumnak, sőt, tovább menjenek, és értelmezzék a másik egyed viselkedését, és rájöjjenek annak magától értetődő céljára. Az ilyen emberek fel szokták ismerni, hogy ha a náluk gyorsabban úszónak odaajándékoznak még két másodpercet az addig pihenéssel töltött huszonhét mellé, akkor mindenki jobban jár.
Mert – dögöljek meg – nem értem, hogy mi játszódik le az ilyen ember fejében. Látom, hogy topog a peremen, előredől, kapaszkodik a zsinórban, indulna már, csak várja az alkalmas pillanatot. Még két csapás, még egy, és látom, ahogy nekirugaszkodik. Neki nem épp ekkor sikerül elindulni, hanem neki ez a pillanat kell, és semelyik másik.
