Addig eléggé egyértelmű a helyzet, hogy a kockára vágott csirkemell darabokat rádobom a forró olajra, és egy kis fehér kérget sütök rá, miközben delikáttal szórom meg – kicsit jobban, mint ahogy elsőre indokoltnak tűnne.

Nincs mit meglepődni azon sem, hogy aztán az egészet felöntöm hidegvízzel, és alaposan ellátom tárkonnyal. Kicsit nagyobb lángon, fedő alatt forrásig juttatom, majd csendesebbre veszem, és bugyborékolón tartom, amíg a hús kellően meg nem puhul.

Még pár szem, a hússal megegyező méretűre vágott krumplit is belepottyantok a fazékba, de aztán (és van, aki erre felszisszen) rögtön beborítom a felvagdosott zsenge kelkáposzta leveleket! Ez persze már jó pár púpos kiskanál őrölt köményért kiált, de a pirospaprikát is szívesen fogadja, így amellett sem szól érv, hogy azt megtagadjuk tőle.

Míg az eddigieket egészen a késznek tekinthető állapotig óvatos forrásban tartom, elkészítem a rántást, majd összedolgozom őket. Neki is lehet látni – feltéve, hogy az ember felülemelkedett már dacos kisgyerek énjén, aki annak idején eltiltotta a kelkáposztától.