Három vágott szemű srácot vettem fel. A mecsetbe igyekeztek: péntek volt. Először talán ők dicsérték az autómat, és így kezdtünk el beszélgetni. Nemzetközi kereskedelmet tanulnak itt egy évig, aztán húznak haza, alig várják.
Én kérdeztem őket, hogy mik a tervek, megpróbálnak itt megkapaszkodni, vagy inkább otthon képzelik el a jövőjüket. Akár csak egy pillanatnyi habozás nélkül mondták, hogy októberben repülnek, és vissza se néznek.
Nem jön be nekik az itteni kultúra, az időjárástól meg hánynak. Épp ennek kinyilatkoztatása előtt közöltem velük a rossz hírt, hogy amit most itt látnak nyár címszó alatt, azt véssék az emlékezetükbe, mert ilyesmi (huszonsok fokok, permanens napsütés) nem lesz jó pár évig.
Kérdezgették, hogy én honnan jöttem, és kapizsgáltak valamit arról, hogy volt valami dolgunk az orosz nyelvvel, viszont tudták, hogy Budapest a főváros. Ennél többet nem nagyon lehet hallani senkitől.
Én is megkérdeztem őket, hogy honnan jöttek. A legjátékosabb kedvű azt mondta, hogy ha egyből kitalálom, kapok két fontot. És rögtön segíteni kezdett, hogy kiindulhatok a bőrük színéből, az arcukból. Meg a vallásotokból is – mondtam – és azon gondolkodtam, hogy melyik országgal készülök éppen összekeverni az övékét. Malajziával készültem összekeverni, úgyhogy hamar mondtam, hogy Indonézia.
Meg voltak döbbenve, és szemmel láthatóan végtelenül boldoggá tettem őket. A kétfontos tartozást rögtön elismerték, aztán megtudtam tőlük, hogy a Ramadam azért esik össze-vissza mindig máskorra az évben, mert nem a Napot, hanem a Holdat követik a naptárukkal. Elárulták azt az általam már egyébként ismert tényt is, hogy náluk él a legnagyobb muzulmán közösség a világon.
Mondtam, hogy tudom, de tény, hogy amikor ezt először hallottam, erősen meg voltam lepve, mert addig nekem… És itt félbeszakítottak azzal, hogy biztos arra gondolok, hogy az terjedt el Európában, hogy az iszlám a terroristák vallása. De ezt egy legyintéssel intéztem el, és csak intettem a fejemmel, hogy ezzel a vélekedéssel ne is törődjünk most, és csak befejeztem a mondatomat, hogy nekem annak idején magamtól nem jutott eszembe, hogy Törökországon túl muzulmánokra számítsak, hanem leginkább a fekete kontinens északi részére képzeltem őket.
Egyébként ez az egész a mai napig is meglep holtversenyben azzal, hogy a Fülöp-szigetekiek a legkeményvonalasabb katolikusok az ismert univerzumban.