A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Rothadó kapitalizmus

2015. április 30. - suhodminyák

Egy régebbi, 1991-es gyártású kocsimmal volt egy olyan gondom egy időben, hogy nem akart egykönnyen újraindulni, ha csak mondjuk tíz percre állítottam le meleg motorral, illetve hasonló gondok jelentkeztek nagy melegben is.

A ludas a főrelé nevű kis nyomtatott áramkör volt, aminek egy-két forrasztási pontja megrepedezett, és a melegben fellépő hőtágulás hatására bizonytalanná vált a működése. (Ha egyszer beindult, szerencsére már nem állt le). Ez az alkatrész annak idején, a 2000-es évek elején, harmincezer forintba került. Vagy az ember gyakorlatilag ingyen újraforraszthatta a megrepedezett részeket. Persze ez a tudás csak egy beavatott kisebbség számára volt elérhető, a típushibát nagy szériában orvosolták a szervizek a harmincezres cserével.

mainrelay.jpg

Mikor a mostani, azonos márkájú, de másfél évtizeddel később gyártott autómban ugyanez a hiba kezdett jelentkezni, az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Egyrészt örültem neki, hogy tudom az ingyenes megoldást, másrészt kicsit nehezteltem a japánokra (akik szerintem még mindig valamelyes okkal szerepelnek a köztudatban jó minőségű autók gyártójaként), hiszen tizenöt év után sem orvosoltak egy olyan apró technológiai hibát, ami jó eséllyel már azelőtt is fennállt, mielőtt én először találkoztam vele.

Beadtam szervizre a kocsit, és ezt a hibát is fellistáztam azzal, hogy ha meg tudják forrasztani, azt megköszönöm, ha nem, akkor majd megoldom én. Kiderült azonban, hogy úgy néz ki, hogy a japánok nagyon is tudták, hogy létezik ez a hiba, és cselekedtek is. Mégpedig azt, hogy ez az alkatrész – pont attól a modelltől kezdve, ami nekem van – már egy zárt, bonthatatlan kis műanyag tokban kerül beépítésre, miközben a hiba ugyanúgy jelentkezik. Azaz nem lehet házilag megforrasztani, hanem cserélni kell.

Egy közönségszolgálatos szakember erre biztos azt mondaná, hogy épp így akarták megvédeni a külső hatásoktól, de a valódi ok persze dögöljek meg, ha nem az, hogy könnyű és folyamatos bevételt szipkázzanak ennek az alkatrésznek a pótlásából. Eleve: Ha azt látják, hogy ez ennyire fogy, annak jelzésnek kellene lenni, hogy ez nem jó. A jelzést vették is, csak a reakciójuk olyan aljas, amibe egy politikus és kéjesen beleborzongna.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr797415412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása