Ha egy film szereplői között kettőnél több ún. világsztár tűnik fel, az garancia arra, hogy a végeredmény szar lesz. Láttam a neveket (Jessica Alba, Don Johnson, Lindsay Lohan, Robert De Niro, Steven Seagal, Danny Trejo), és mégis megnéztem a filmet. Megérdemeltem.

A Machete egy, talán bizonyos klasszikus értékek(?) bálványozására szánt, de valójában hajánál fogva előrángatott, közhelyes, lerágott és álmosító mozgókép. Robert Rodriguez nem villant nagyobbat annál, mint aki tökéletesen le akarja utánozni Tarantino egy ideje már elhagyott kliséit. Egy bizonyos távolságból nem lehet (majd) megmondani, hogy melyiket melyikük csinálta. Ez Tarantino? Nem, az a másik csinálta, a… Szerintem kínos kistarantinonak lenni.

Értem, hogy jó pár blődség olyan, mint amikor a Nincs kettő négy nélkülben azt javasolják Bud Spencernek és Terence Hillnek, hogy alteregóik megjátszása helyett csak adják magukat, ami a történet szempontjából idiótaság, viszont lehetővé teszi, hogy kiélvezzük a kiforrott karaktereket. Szóval itt is vannak a maguk módján hasonlók (hogy a szenátor és a személyi titkára(?) milyen dolgokba ártja bele magát személyesen, hogy egy leleplező videó milyen körülmények között kerülhet elő, stb.), de egyszerű ostobaságnak tűnnek.

Gondolkodtam még ezen, és arra jutottam, hogy lehet ez finoman átszűrt paródia is, de tartok tőle, hogy nem erről van szó. Én szeretem az alig észrevehető célzásokat, amikor csak órákkal később pirul el az ember és csap a homlokára, hogy hülyére vették, de – ha tényleg ez volt a cél – igen gyengén sikerült. Nem javaslom megtekintésre a filmet.