A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Dalai (Bullshit) Láma

2016. március 30. - suhodminyák

Azt olvastam, hogy a Dalai Láma egyelőre bizonytalan abban, hogy újjá fog-e születni. A dolog nyilván attól függ, hogy sokadik reinkarnációja végére elérte-e végső célját. A bizonytalanság önmagában mutatja, hogy D.L. nincs képben. Milyen olyan, hozzá méltó magasztos célt tudunk elképzelni, aminek akár csak a közelébe jutott volna? Vallások felettiség? Félelem és harag nélküli élet a Földön?

dalai-lama-on-love.jpg

Én ezt az életét elfogadnám meglehetősen sikeresnek, ha csak annyit megjegyezne, hogy az ő élete elég speciális volt: előbb lett „kiválasztott”, mint az eszét tudta volna, aztán emigrálnia kellett, de a nemzetközi figyelem fényében ez „csak” egy utazást jelentett Indiába, és nem kibelezést, agyonverést vagy akár csak szegénységet. Később meglehetős nyugalomban élte a valódi felelősség nélküli celebek életét. Ezért, bár fenntartja, hogy a buddhista szakirodalomból felböfögött irányelvek helyénvalók, és a bolygón mindenkinek a hasznára válna, ha el tudná érni az ott tárgyalt énállapotokat, mégis azt kell mondania, hogy semmilyen érdemi tanáccsal, vagy a saját maga életén átégetett bölcsességgel nem tud szolgálni kényszernyugdíjazott uránbányászoknak, a megugró lakásbérleti díjak után loholó irodai dolgozóknak, gyereküket egyedül nevelő anyáknak, vagy tulajdonképpen bárkinek, aki nem az ő szélsőségesen speciális helyzetében van.

Az ilyen útmutatások kidolgozása legyen a következő megtestesülés dolga. Ha pedig így lesz, soha többet a rohadt életben nem fog felmerülni, hogy akkor most kell-e újjászületni, vagy már minden ok.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr538545726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sandokohn - a maláj jiddis 2016.03.31. 12:49:06

Az ilyen cikkekel csak egyet tudsz elérni: mindenki tudni fogja rólad, hogy mekkora egy nagy büdös tapló vagy.

Sandokohn - a maláj jiddis 2016.03.31. 13:38:04

@suhodminyák: Alpári hangnemben, lenézően, magas lóról, a butaság gőgjével leszólod a világ egyik legnagyobb vallásának a vezetőjét, ( azon kevés vallások egyikéről beszélünk, mely abszolút toleráns másokkal, más vallásokkal szemben és követőik a minennapi élet gyakorlatában is - nem csak a hangzatos szavak szintjén - békességben akarnak élni) aki egész életét pédamutatóan éli, komolyan véve azokat az altruista elveket, melyeket képvisel. Ha valaki komolyan veszi azt, amit ez az ember tanít, és csak egy kicsit is megvalósítja azz az életében, akkor bizony lehet uránbányász vagy irodai dolgozó, máris teljesebb és nyugodtabb életet fog élni.

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2016.03.31. 13:42:55

@Sandokohn - a maláj jiddis: A világ egyik legnagyobb vallása számomra nem érv. Az nem véd a kritikától. Amúgy az embert kritizáltam, nem a filozófiát. A sorok között elbújtattam azt a részletet, hogy a kinyilatkoztatásaival alapvetően egyetértek. Csak őt nem érzem hiteles közvetítőnek.

Feltételezem, hogy könnyebb sorsod van, mint egy uránbányásznak. Ha magadba nézel, vagy csak a két kommentedet visszaolvasod, látod a megbocsátó, szeretettel telt békét, amit a Dalai Láma oltott a szívedbe? ;-)

Sandokohn - a maláj jiddis 2016.03.31. 14:39:37

@suhodminyák: Nem kritálod, hanem leszólod. Nem ugyanaz. Azonkívül látszik, hogy csak felületes információk alapján teszed mindezt, gyakorlatilag nem sokat tudsz róla.
Ezek miatt kaptam fel a vizet.

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2016.03.31. 14:47:50

@Sandokohn - a maláj jiddis: Nem kekeckedésből írom: Össze tudnád foglalni, hogy számodra mi teszi őt hitelessé?

A jóindulatát nem vitatom. Azt sem, hogy mindent tud a buddhizmusról, meg azt sem, hogy elérte a belső béke meglehetősen magas fokát. De ez utóbbi vajon mennyire objektív, mennyire univerzális eredmény? Milyen közös gondjai vannak a hétköznapi emberekkel? Kellett neki egzisztenciális rettegést elengednie? Gyerekei jövője iránti aggodalmat? Azaz ugyanazon a pályán futott, mint azok, akinek célt mutat?

☉ ☾ 2016.03.31. 15:07:23

A cikk szerzőjének semmiféle problémája nincs a Dalai Lámával, mert egészen halovány fogalmai sincsenek Róla. A cikk nem is róla, hanem a szerző önismerethez és az avval kapcsolatos tudáshoz fűződő jelenleg kezdetleges szinten álló viszonyáról szól.

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2016.03.31. 15:09:33

@☉ ☾: Egy érvvel, vagy bármilyen lényeges infóval tudsz szolgálni? Ez így kinyilatkoztatásnak tűnik.

☉ ☾ 2016.03.31. 15:13:19

@suhodminyák: Nem Neked írtam, hanem az ide tévedőknek - össze ne téveszd ezeket.

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2016.03.31. 15:25:02

@☉ ☾: Azt látom, hogy a te szeretetedre és megbocsátásodra méltatlanná váltam (és szerintem erre, hogy ehhez neked ennyi elég, a Dalai Láma azért sóhajtana egyet), de nem gondolod, hogy kedves gesztus lenne az ide tévedőket megsegíteni egy kicsit? Mert eddig azt látják, hogy a szerző csúnyán nekimegy a Dalai Lámának, majd két, a Dalai Lámát és annak tanait a szerzőnél sokkal jobban ismerő kommentelő csúnyán nekimegy a szerzőnek, de méltatlannak tartják, hogy érdemi vitába ereszkedjenek. Bemondásra kell elhinni nekik, hogy igazuk van. Szerzőnek van egy érve, kommentelőknek nincs. Nem tesznek érdemi kísérletet az igazuk bizonyítására. Lehet itt bárkivel egyetérteni, meg egyet nem érteni, de csak akár érdemi párbeszéd is lehetne. Ez így egyszerűen annyi, hogy tabu a Dalai Lámát bírálni, meg kulturális szentségtörés, amitől annyira beparáztok, hogy a cikk érdemi részét meg sem értitek.

☉ ☾ 2016.03.31. 15:39:12

@suhodminyák: Annyi butaságot írsz, hogy az embernek elmegy a kedve tételesen cáfolgatni téged + a civilizálatlan viselkedésed. Párbeszéd... akkor jöhet létre, ha hasonló fogalmi keretet használunk - na ez neked nem fog menni ha buddhizmusról van szó, mert: lásd az első mondatot...

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2016.03.31. 15:52:32

@☉ ☾: Ugyan. Párbeszéd akkor jöhet létre, ha szándék van rá. És akkor az kezdődhetne a fogalmi keretek tisztázásával.

Ez, hogy én butaságokat írok, civilizálatlan vagyok, meg nekem nem fog menni megérteni, meg neked nincs kedved, ez sajnos csak leereszkedő gőg, ami így érvek nélkül egyre gyanúsabb, egyre üresebb. Lehet, hogy el se hinném, amit tőled hallok a buddhizmusról, annyira hiteltelennek tűnsz, mint képzett buddhista. ;-)

merengo · http://konyvzenefilm.blog.hu/ 2016.03.31. 16:07:23

Ilyen ostoba és nagyképű blogbejegyzést régen olvastam már...

Tényleg az az érved, hogy a Dalai Lámának rendezett élete volt, ezért nem tud semmi használhatót mondani az uránbányászoknak meg egyéb olyan embereknek, akik nehézséggel küzdenek? Meg az ő személyes kudarca, hogy nincsen félelem nélküli élet a Földön? Hát ekkora marhaságokkal hogyan lehet vitatkozni?

Több millió követője van, akik számára hitelesen közvetíti a buddhizmus tanait (amelyek nagyon sokaknak segítenek a mindennapi élet nehézségeit elviselni), Nobel békedíjat kapott, rengeteg előadást tart, amelyekkel segíti az embereket abban, hogy a buddhizmus segítségével megtalálják boldogságukat az életben, stb., stb. De szerinted nincs képben... Talán nem facebookos idézetek alapján kellene megítélni...

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2016.03.31. 16:52:39

@merengo: "Tényleg az az érved, hogy a Dalai Lámának rendezett élete volt, ezért nem tud semmi használhatót mondani az uránbányászoknak meg egyéb olyan embereknek, akik nehézséggel küzdenek?"

Nem egészen. Szerintem hasznos célt jelöl ki. Ahogy a milliomos is, aki hosszútávú gondolkodásra inti az egyik napról a másikra élőket. Csak éppen a megvalósíthatóság nagyságrendileg más, azaz az egyik napról a másikra élő végső soron nem tudja hasznosítani a bölcsességet.

"Meg az ő személyes kudarca, hogy nincsen félelem nélküli élet a Földön?"

Ilyet nem írtam. Nyilván nem az ő személyes kudarca. De felteszem, hogy mégiscsak célja lehet, hogy ebben érdemi elmozdulás legyen a földön, és ilyesmit nem látok, ezért azt gondolom, hogy fel sem merülhet, hogy a dolgát elvégezte.

"Több millió követője van, akik számára hitelesen közvetíti a buddhizmus tanait (amelyek nagyon sokaknak segítenek a mindennapi élet nehézségeit elviselni)"

Azt lehet tudni, hogy (nem kekeckedésből kérdezem), hogy ezeknek a sikeres követőknek mi a szocioökonómiai státusza? Az én hipotézisem az (és simán lehet, hogy nincs igazam), hogy a középosztálybelieknek jobban megy, mint a nyomorgóknak. És sajnos azzal is gondom van, hogy pl. az elnyomottak, ha nem lázadnak, nem akarják akár erővel érvényesíteni az igazukat, akkor a buddhizmust alkalmazva az elnyomóikat erősítik meg az ő státuszukban, és saját magukat a sajátjukban: mosolyogva tűrik, ami jutott nekik.

"Nobel békedíjat kapott"

A listát nézve ez abszolút semmit nem jelent. Ez politika.

"rengeteg előadást tart, amelyekkel segíti az embereket abban, hogy a buddhizmus segítségével megtalálják boldogságukat az életben, stb., stb."

OK, ezt elismerem tényleges erőfeszítésnek, de ha egy ilyen előadását hallanám, kíváncsi lennék, hogy az elérendő célon kívül a hogyanban is tudna-e segíteni. Értené-e, hogy nekem milyen akadályokat kell leküzdenem, amíg eljutok oda. A "stb., stb" is érdekelne, hogy mit csinál még.

OftF 2016.03.31. 19:41:03

Nem könnyű megérteni, amit mond, és a megvalósítás csak az után jön. A birtoklási vágy elengedése például rohadt nehéz, már az több év volt, mire megértettem, hogy mit akar. Most ott tartok, hogy néha sikerül, és az olyankor napokra feltölt. De nem vágyom ezt a folyamatot gyorsítani, azt már megértettem, hogy a nagy akarás pont ellenkező irányba visz.

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2016.03.31. 20:45:39

@OftF: Hát igen, a mi kultúránkban a birtoklási vágy jól be van ágyazódva.

sovesztomesz 2016.03.31. 21:29:14

Hát, ha vki azt képzeli, h majd Őszentsége mindenkit egyenként kézen fogva vezet a megvilágosodás útjára és terel a felébredés állapotáig, borzasztó nagyot téved. Olyan ez mint a harcművészet, magunk vagyunk az úton, a gyakorlatokban, önmagunkkal harcolunk. Persze lehetnek mestereink, de nem fognak helyettünk "gyakorolni". És vagy megfogadjuk a tanácsokat, vagy nem, az életünk, akkor is le fog pörögni, rajtunk áll, mit teszünk. A cikk rója is döntött - lelke rajta.

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2016.03.31. 21:54:00

@sovesztomesz: Egyetértek veled az utolsó mondatodig. Ami ugyan tényszerűen igaz, csak mintha tudnád is, hogy mit döntöttem, noha nem tudod.

szil_ 2016.03.31. 23:09:45

Azt állítod, hogy van egy érved, én viszont csak egy _feltételezést_ látok, bizonyíték híján.
Mutasd a bizonyítékaidat, és akkor lesz miről beszéljünk.

weasel 2016.04.01. 00:35:37

Jópofa írás, és jó kérdéseket tesz fel. Egyetértek a szerző felvetéseivel.

Sajnos, vannak emberek akik "vallásvakságban" szenvednek, velük nagyon körülményes gyümölcsöző vitát folytatni.

RobertJ 2016.04.01. 06:41:32

Tisztelt szerzo, ez eddig a legbutabb iras amit ezen a portalon olvastam. Nagy grat.

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2016.04.01. 08:34:03

@szil_: Feltételezés alatt azt érted, hogy a Dalai Lámának nincs empirikus, illetve átélt tapasztalata ezernyi olyan élethelyzetről és életpályáról, ami gyökeresen különbözik az övétől?

Chayenne 2016.04.01. 14:34:08

A maláji Jiddis, az zsidó-cigányt takar?! Amúgy fingod nincs ennek a nagyszerű embernek az életéről és a fontosságáról! Shalom Gádzsó!

Spacecake 2016.04.01. 15:27:21

@suhodminyák: meg ha 500an irnak le h egy budos bunko paraszt vagy,akkor se hinned el es valoszinuleg nem is vagy az,csak egy szimpla kis atlagos kommentvadasz trollocska:-)
de engem csobe huztal:-)

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2016.04.01. 17:51:57

@Spacecake: Eddig ez az egyik legkedvesebb hozzászólás; plusz elgondolkoztattál: Eddig azt hittem, troll csak kommentelő lehet. ;-)

Sicu Lus 2016.04.01. 18:27:11

A Dalai Láma valahogy coelhioi magasságokba ereszkedett, azt hiszem. Ennek az egész vallásnak/civilizációnak volt egy jól meghatározott célja és módszere. Ezt mintha feláldozták volna a népszerűség oltárán, merthogy tömegbázist akartak maguknak, de hogy mihez kellene? Innen már egyenesen következik, hogy nehéz vitatkozni olyan emberekkel, akik szerint az egy érv, hogy sok követője van neki. Olyan konyha-buddhizmus lett belőle... jobb gazdagnak és egészségesnek lenni, mint szegénynek és betegnek. A víz nedves. Stb. Szerintem van még hova újjászületni. Kár, hogy ő viszont nem biztos ebben, sokmindent elárul, itt a szerző jól rátapintott a lényegre, szerintem. :)

2016.04.01. 19:46:16

hibatlan! Bar hosszabb lenne :)

Hanyszor mondtam mar h a tibeti buddhistak ingerszegeny kornyezetebol konnyu am ugatni a holdat. Probaljon ki egy valodi megelhetesert kuzdo szakmat az iyen haszontalan semmirekello vallasos bullshit helyett es meglatjuk hogyan kezeli a stresszt. Az ugye mindenkinek megvan h a buddhista szerzetesek ugy jutnak kajahoz h naphosszat koldulnak? Termazetesen mindenhol kotelezo kajat adni (jellemzoen rizs, zoldsegek) igy jon ki a matek a nap vegere.

Onerobol ezek ketto perc alatt felhuznak magukat a sajat elmejuk selyemzsinorjara.

dreamhotep 2016.04.02. 07:24:16

a szerző még visszafogott volt...minden vallás ó- és középkori babona, vezetőik bűnözők, követői idióták

Rádi Hajnalka Tünde 2016.04.02. 12:44:20

Szerintem aminek nem néztél utána, arról inkább ne írj bejegyzést....

Today05 2016.04.02. 14:42:34

szerintem csak benézte a dátumot, és áprlisi 1. trollkodás akart lenni. többre nem is méltatom

Mayer Tamás 2016.04.03. 11:54:40

Kedves Bloggazda!

Aki ennek a könyvnek az elolvasása után is lebullshitezi Tendzin Gyacót, azzal nincs miről eszmét cserélnem.

www.noranlibro.hu/?t=productoverview&kod=90

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2016.04.03. 12:50:31

@Mayer Tamás: Ha te már olvastad (felteszem: igen), akkor tudnál írni csak pár szót arról, hogy miért nincs vagy elhanyagolható a jelentősége annak, hogy a Láma teljesen más kultúrában, teljesen más viszonyok között él, mint a célcsoportja 99%-a? Én el tudom képzelni, hogy van ilyen tényező / okosság, de hogy a sok buddhista szimpatizáns egyet se tudjon említeni, csak feldühödni, meg leereszkedni sikerüljön, az már nevetségességbe hajlik.
süti beállítások módosítása