Folyamatosan finomhangolt tapasztalataim alapján továbbra is fenntartom, hogy az esetek nagy többségében előre elrendelt, hogy fogok-e borravalót kapni: már ott lapul a pizza boldog tulajdonosának a tenyerében, mikor ajtót nyit – vagy nem.

Tegnap mégis megtapasztaltam, hogy milyen a konkrétan megszerzett jatt. Időre kellett vinnem egy fuvart. Az ilyesmi azt jelenti, hogy például dél körül telefonál valaki, hogy hatra kér ezt-azt. A főnököm a kezembe nyomta a pakkot, hogy hétre érjek oda vele, és korábban ne lépjek be a házba. Van köztünk egy kis nézetkülönbség a mentén, hogy nekem gyorsnak vagy takarékosnak kell lennem. Az előbbit ő monitorozza, az utóbbit én. Utalva a konfliktusra mondtam neki, hogy így borzasztó nehéz lesz javítani az átlagos kiszállítási időmön. Ő mosolygott, én meg kompromisszumot kerestem magamban.

Egyet tudtam: oda viszem a pizzát, amilyen hamar csak tudom. Közben majd kitalálok valamit. Gyorsan ment minden. Innen is jött az ötlet. Becsöngettem a vártnál bő tíz perccel korábban, és komoly arccal kezdve, de aztán mosolyba hajolva mondtam, hogy borzasztóan sajnálom, hogy korábban értem ide a megbeszéltnél, de egyszerűen nem tudtam mit tenni: mindenhol zöldet kaptam. A nő mosolyogva mondta, hogy ez igazán nem probléma a részéről, és visszament kikotorni egy kis borravalót.